2026. június 10., szerda

Mi lesz a meggyből?

Folytatódott a Szállási szemmel 2 program Bácsfeketehegyen

A hétvégén újabb visszatanítási alkalom valósult meg a Szállási szemmel 2 program keretében. Ennek a témája a meggy feldogozása volt – számolt be lapunknak Hajvert Lódi Andrea, a program vezetője.
– A bácsfeketehegyi fekete meggy érték, úgyhogy igyekeztünk minél több mindent körbejárni ezzel kapcsolatban. Kétfajta szörpöt és meggyes lepényt készítettünk, valamint meggyet tettünk el befőttnek. Végigkövettük a folyamatokat a meggyszedéstől a meggytisztításon, -fejtésen keresztül egészen a végéig. Élményekben gazdag nap volt, és gyerekek is részt vettek a visszatanításon. A legfiatalabb óvodásoktól a nyugdíjasokig szinte minden korosztályból érkeztek, mintegy húszan gyűltünk össze. A zárórendezvényen lesz lehetőség megkóstolni az elkészült termékeket. Farkas Erzsébet volt ez alkalommal a tanítónk, aki a szálláson született nagyszüleitől tanulta mindezt – mondta Hajvert Lódi Andrea, majd hozzáfűzte, hogy még hátravan néhány gyakorlati visszatanítási program. Készítünk majd kovászos uborkát, valamint sárgabarackot és paradicsomot is főzünk be – tudtuk meg a szervezőtől.
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Simonyi Zsófia