A szecesszió világnapja alkalmából szerdán a Szabadkai Városi Múzeumban könyvbemutató és tematikus tárlatvezetés várta az érdeklődőket. Ennek keretében A szecessziós építészet a Magyar Királyságban (1893–1918) című hiánypótló kötetet méltatta dr. Baldavári Eszter és dr. Virág Zsolt szerkesztők. A 816 oldalas kiadvány összesen 600 épületet mutat be, ami 61 szerző közös munkájának gyümölcse. A szerzőgárdában egyébként vajdasági, köztük szabadkai szakemberek is helyet kaptak. A gazdag tartalom levéltári anyagokra, archív és mai fotókra épül.
Később a Divatváltozások, historizmus, szecesszió, art deco címet viselő kiállítást tekinthették meg a látogatók. A kiállítás kurátora Szatmári Judit, divattörténész, muzeológus személyesen tartott tárlatvezetést.
Kolovity Edina felvétele
– A kiállítás az 1880 és 1940 közötti időszak divatváltozásait mutatja be, amelyben kiemelt szerepet kap a szecesszió korszaka, hiszen ekkor jelentős fordulat következett be a női öltözködésben. A több teremből álló tárlat végigvezeti a látogatókat ezen az átalakuláson. A 19. század végén még a fűző és a testet deformáló ruhadarabok határozták meg a női viseletet, amik a historizmus korának öltözködését jellemezték, és a szecessziós divat alapjait is képezték. Az életmód változása és a nők emancipációja azonban új igényeket teremtett a korszakban – taglalta Szatmári Judit.
Ninkov K. Olga, a múzeum igazgatója a tárlathoz kapcsolódó fényképkiállításról beszélt, megemlítve, hogy a portrék kiegészítik a ruhakölteményeket.
Kolovity Edina felvétele
Ezt követően a Szabadkai Városi Múzeum és a Mathias Corvinus Collegium szabadkai képzési központja által közösen meghirdetett pályázat díjait is átadták. A kezdeményezés célja az volt, hogy a résztvevők rövid videók formájában mutassák be a szecesszió értékeit, építészeti örökségét és motívumait.
Varga Diósi Viola, az MCC vajdasági programokért felelős igazgatója elmondta, az alapítvány egyik legfontosabb küldetése a tehetségondozás, illetve hogy a vajdasági tehetségek helyben maradását támogassák. Kiemelte, hogy a pályázatra összesen 16 alkotás érkezett. Ebből 13 munka a Szabadkai Politechnikai Iskola tanulói nyújtottak be, és Zentáról is érkezett videó.
Kolovity Edina felvétele
Ninkov K. Olga, elmondta, hogy az ősszel egy tematikus városi sétát szeretnének megvalósítani a Szabadkai Politechnikai Iskola lelkes tanulóinak részvételével, mely során a résztvevők jobban megismerkedhetnek a város szecessziós épületeivel.
Görög Ivor, a mezőny legfiatalabb résztvevője dicséretben részesült (Fotó: Kolovity Edina felvétele)
A pályázaton dicséretben részesült Görög Ivor, a mezőny legfiatalabb résztvevője. A második helyet Dózsai Adél, az MTTK kommunikátor szakos hallgatója nyerte el, míg az első díjat a Zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola marketing szakkörének pályaműve kapta.
Nyitókép: Dózsai Adél átveszi a díjat (Fotó: Kolovity Edina felvétele)



