Aleksandar Vučić államfő ma kijelentette, hogy tervei szerint „három-négy hónapon belül, de akár korábban is” benyújtja lemondását – közli a Beta hírügynökség.
A Radio Beograd műsorában a rendkívüli választások lehetséges időpontjáról szólva azt mondta, ez senkit sem ér majd váratlanul, és nem mandátumának lerövidítéséről, hanem lemondásról van szó.
– Már elkezdtem összepakolni a könyveimet az elnökségen. Megkérdeztem a barátaimat, ki tudna befogadni ötszáz könyvet, az 1200 kötetet pedig, amelyeket a mandátumom alatt kaptam ajándékba, valamelyik intézménynek adományozom, még gondolkodom, melyiknek – mondta Vučić.
Hozzátette, naponta foglalkozik annak lehetőségével is, hogy miniszterelnök-jelölt legyen, valamint azzal, ki lehetne a jelenlegi hatalom következő államfőjelöltje.
– Ez egy felelősségteljesebb, merem állítani, műveltebb, energikusabb ember lesz, aki tudja, mit jelent az állam. Mindenképpen műveltebb lesz az ő két jelöltjüknél, Vladan Đokić rektornál és Dejan Bodiroga kosárlabdázónál – fogalmazott.
Vučić bejelentette, hogy a június 27-én Belgrádban megtartandó rendezvényen nyilvánosságra hozzák a Szerb Haladó Párt (SZHP) rendkívüli parlamenti választásokra készülő listájának nevét.
Elmondása szerint a választásokat néhány hónapon belül tartják meg, ugyanakkor biztosan nem júliusban vagy augusztusban.
– Néhány hónapon belül választások lesznek. Hogy három vagy négy hónap múlva, az már technikai kérdés. Megvárjuk, hogy Szerbia leggazdagabb része visszatérjen Spanyolországból, Portugáliából és más nyári úti célokról. Júliusban és augusztusban biztosan nem lesznek választások – mondta.
A június 27-i rendezvénnyel kapcsolatban minden polgárt arra hívott, hogy vegyen részt az eseményen és hallgassa meg az általa „szép üzenetnek” nevezett programot.
– Nem fogunk senkit szidalmazni, nem fogunk rosszat mondani azokról sem, akik másfél éven át terrorizálták ezt az országot, és azokról sem, akik a legrosszabb dolgokat mondják a gyermekeinkről. Meg akarjuk mutatni a különbséget a szeretet és a gyűlölet között, a hazaszeretet és az általuk nap mint nap terjesztett gyűlölet között – jelentette ki.
Hozzátette, hogy az eseményen az állam ismerteti programját és terveit, valamint hivatalosan is bemutatják az SZHP választási listáját.
Azt is elmondta, hogy a szervezők szeretnék, ha minél több gyermek is jelen lenne a rendezvényen, és lehetőséget kapna a játékra.
Nyitókép: Az államfő kijelentette, hogy néhány hónapon belül előrehozott parlamenti választásokat tartanak (Fotó: Beta)



