2026. június 11., csütörtök

Sikeres évad zárult a Petőfiben

Kiállításokkal egybekötött ünnepi műsor és számvetés
A szakcsoportok gazdag és változatos programmal zárták az évadot

(Fotó: Gombár Edit)

Az újvidéki magyar művelődési egyesület június 16-án látogatókkal telt házban tartott évadzáró ünnepséget. A szakcsoportok gazdag és változatos programjának keretében Szerbák Anikó és Zsolcer Albert diák-műsorvezetők adtak számvetést az egyéves alkotómunkáról, a sokféle tevékenységről.

A Túró Mihály vezette tánciskola, illetve a húsz fős csoport négy fellépője klasszikus táncszámmal nyitotta meg a rendezvényt. Ezt követően Bátori József, az egyesület elnöke köszöntő beszédében sikeresnek minősítette a 2008/09-es évadot, melynek folyamán számos műkedvelő nyújtott kiemelkedő teljesítményt a művelődési székházban adott hagyományos és más műsorokban, valamint vetélkedőkön. Sokan jeleskedtek vidéki és határon túli vendégszereplés alkalmával is.

A műsoros esten az egyesület asszonykórusa erdélyi népdalokat, vegyes kara pedig szerelmi dalokat énekelt azon népzenei programból, amellyel szerepeltek az idei Durindón. Mándity Tamara karvezető szólóénekesként is közönség elé lépett. (A vegyes kórus a közelmúltban bemutatkozott a magyarországi Túrkevén.)

Az utóbbi évadban a ház irodalomkedvelő csoportjának tagjai gyakran gazdagították az egyesület repertoárját. Ezúttal népviseletbe öltözve, színpadi megjelenítéssel előadták az alföldi rónáról, a falusi és a pusztai életről szóló verses összeállítást (Petőfi Sándor, Arany János és Juhász Gyula tollából). Színre léptek: Bátori Anita, Burány Boglárka, Farkas Krisztina, Gombár Csaba, Ladisity Nikola, Major Kristóf, Ribár Tamás és Szabó Erika általános iskolás tanulók; Bátori Annamária, Gombár Lea, Ladisity Andrianna és Szennyes Tivadar középiskolások. E műsorszámmal vendégszerepeltek májusban a Túrkevén tartott hagyományos juhászfesztiválon. Ladisity Melinda szakvezető és műsorszerkesztő készítette fel őket Ferenczi Jenő színművész közreműködésével. (Ebben az évadban, a Petőfiben működő másik irodalmi csoport – Kovács Smit Edit tanárnő vezetésével – színpadi árnyjátékkal mutatott be többféle produkciót, összeállítást.)

Az egyesületben több mint öt éve alakult meg a Dalkör, elsősorban Mezei Katalin énekművésznek köszönhetően. A múlt szeptemberben Gaál Zoltán korábbi csoporttag, az Újvidéki Rádió szólóénekese lett a társulat művészeti vezetője. Ő is énekelt a mostani évadzárón. Mikrofon elé léptek még Tursity Etelka, Csányi Zoltán és Vuković Antal énekesek is. Daljátékkal, operettrészletekkel és más más zeneszámokkal varázsoltak derűs hangulatot. Zongorakísérettel Fenesi Mária működött közre. A közönség számára emlékezetesek maradnak a Dalkör közkedvelt nótaestjei és teadélutánjai is.

Az esten vendégszerepeltek a márciusban megtartott Petőfi-szavalóverseny díjazott versmondói közül: Hamad Aszim, Tóth Bernadett és Sörös Andor általános iskolás, valamint Sarok Emma középiskolás, akik újra előadták a választott költeményt.

A műsorvezetők beszámoltak a kultúregyesület játszóházáról is, amelynek óvodás szereplői többek között felléptek az anyák napi ünnepélyen, Vajda Éva óvónő közreműködésével.

Az évadzáró látogatói a nagyteremben megcsodálták a csaknem 16 éves PEART szakosztály kiállított festményeit. Bunyik Lili szakvezető képzőművészeti tanfolyam indításával toborzott újabb tagokat, főleg diákokat. A PEART alkotásaival bemutatkozott a Délvidéki Napok rendezvényen, Budapesten, az újvidéki Art expo kiállításon, Budiszaván, a bánsági Beodrán, a Csókán tartott MIRK-en stb. E szakosztály selyemfestő tanfolyamán tízen szereztek oklevelet. Uri Ferenc a képzőművészeti társulat elnöke és fő szervezője.

Az évadzáró alkalmából, a több mint öt éve újraalakult Mimóza kézimunka-szakcsoport a kultúrház egyik kistermében állította ki munkáit, hímzéseit. A csoport régóta együttműködik számos egyesülettel. Napjainkban a kézimunkázók csoportja – Fábián Borbála elnök szervezésében – készül a júliusban rendezendő, nemzetközi kézimunka-kiállításra.

A hagyományos, számvető tartalmas műsor után a szereplők, a kiállítók, a közreműködők és a szervezők társasesten vettek részt.

Magyar ember Magyar Szót érdemel