2024. május 9., csütörtök

Karneváli hangulat

Farsangi felvonulás Péterváradon

Tíznapos karneváli programsorozat kezdődött február 11-én Újvidéken, illetve Péterváradon. A rendezvény fő eseménye a mai, szombati nagy farsangi felvonulás.

– A péterváradi HKPD Jelačić és a péterváradi Media polgári egyesület (Udruženje građana Petrovaradin Media) úgy döntöttöt, hogy felújítsa a péterváradi karnevál hagyományát, amely 1940-ben szakadt meg a második világháború miatt. A tíznapos rendezvénysorozatot hosszú hónapokon keresztül szerveztük, Újvidék város és a tartományi titkárság támogatásával. Reméljük, hogy az időjárás is kedvezni fog, ugyanis a holnapi felvonulás lesz a fő látványosság. Ezzel a rendezvénnyel Újvidék az idegenforgalom tekintetében is fejlődik a jövőben – mondta Robert Čoban, a rendezvény egyik szervezője a tegnapi sajtótájékoztatón.

A felvonulásra szerbiai és külföldi karneváli társulatok érkeznek, mazsorettesek mutatkoznak be, és fúvószenekarok kísérik majd az ünnepi menetet. Az esemény a Strossmayer utcában lévő Szent György-templomtól indul 13 órakor. A menet a Prote Mihaldžić utcában felállított színpadig halad, ahol 15 órakor Braće Krstić, 16 órakor pedig Tanja Benjanin koncertezik.

A tíznapos rendezvénysorozat programjai közül bárki kedvére válogathat. Előzőleg február tizenharmadikán maszkokat készíthettek a gyerekek az Egység kulturális állomáson, Újvidék központjában pedig kiállították a péterváradi karnevál történelmét bemutató tárlatot. Tizennegyedikén a Vajdasági Múzeumban megnyitották a Vesna Jakić karneváli jelmezeiből készült kiállítást, amely a Szerelem álarcok mögött címet viseli. Tegnap a Jelačić-emlékházban jelmezkiállítást lehetett megtekinteni, este pedig az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának színjátszó csoportja szerepelt az Újvidéki Kulturális Központban.

Holnap délben a péterváradi tűzoltóotthonban előadást tart Ivan Pejački és Igor Sić a péterváradi önkéntes tűzoltószervezet történelméről. Hétfő és kedd délután ismét a gyermekeknek kedveskednek, álarc és jelmez készítő kézműves foglalkozással. Hétfőn az Egység kulturális állomáson, kedden pedig a Vajdasági Múzeumban.

Nyitókép: Sajtótájékoztató az Egység kulturális állomáson (Fotó: Albert Éva felvétele)