Az újvidéki magyarság két világháború közti kulturális élete, az egykori értékelés szerint „nem remélt fejlődési folyamaton ment keresztül”.
A régi, megyei székhelyek, Zombor és az akkor Petrovgrádnak nevezett Nagy Becskerek elvesztették rangjukat, míg Szabadkának az új államhatár közelsége miatt a határváros szerepe jutott, ami lényegesen hatással volt a különben igen magas szintű szervezettségről tanúskodó magyar közösség kulturális és művelődési életére. Újvidéken ezzel szemben nemcsak a kulturális és művelődési élet fellendülését, hanem az új ipari létesítmények létrejöttével és az új vállalkozások lehetőségével, a vajdasági magyarság körében talán egyedülálló esetként, a közösség gyarapodását könyvelhette el. „Noviszad nagyarányú fejlődése az itt lakó magyar kisebbségre sem volt minden hatás nélkül. Az építő munkában a magyarság tetemesen kivette részét. A beözönlő munkások és munkaalkalmat keresők tetemes része magyar nemzetiségű, miáltal Noviszád magyar lakossága is megszaporodott.” A gyarapodó, újvidéki magyarság kultúrigényeit akkor hat magyar egyesület igyekezett kielégíteni. Ezek az egyesületek rendszeresen, egyetértésben és egymást támogatva fejtették ki tevékenységüket, munkájukat közösen irányították. A tevékenység összehangolását a Közművelődési Tanács irányította. A Közművelődési Tanácsot 1936-ban alapították meg azzal a szándékkal, hogy kiküszöböljék a jugoszláviai magyarság egy központi szervének hiányát, amely az egyesületek és az iskolán kívüli népoktatást irányította volna. Az Újvidéki Közművelődési Tanács a Reggeli Újság keretében alakult meg, és élén az újság főszerkesztője, Andrée Dezső állt. A Tanács megalapításával az volt a szándéka, hogy tanácsokkal és útbaigazításokkal támogassa azokat az egyesületeket, amelyek műkedvelő előadásokat szerveztek. Emellett a népoktató előadások megszervezésében is segítettek megfelelő előadók beszervezésével, valamint az előadásokhoz szükséges egészségügyi, gazdasági, természettudományi és irodalmi tárgyú szakirodalom beszerzésével is. A szervezet tevékenysége nemcsak Újvidékre korlátozódott, hanem figyelme a vajdasági magyarság egészére is kiterjedt. Andrée Dezsőn kívül Dupp Bálint csúrogi plébános, Dévay Lajos ómoravicai református esperes, dr. Draskóczy Ede becsei ügyvéd, Horváth Ferenc újvidéki kertész, a Zomborban tanító Magossy Antal, dr. Reök Andor horgosi földbirtokos, Szlávik János bezdáni gyógyszerész, az újvidéki Ugray Lajos tanár, Tomka Károly vojlovicai református lelkész, és Vitkay Gyula debelyacsai kántor is tagja volt. De voltak olyanok is, akik kész tanulmányokat írtak, és azzal járultak hozzá a tanács munkájához. A tevékenység sikeresnek mondható, hiszen az első évben Vajdaság-szerte 80 egyesület vette igénybe az előadásokat és a felajánlott előadókat, akik 400 különböző összejövetelen, majd 50 000 hallgató előtt olvasták föl vagy mondták el előadásaikat. A Tanács figyelmének középpontjában nemcsak a népművelés állt, hanem a műkedvelő előadások magasabb színvonalra emelése is. Így 1937-ben a Tanács nagydíját az Újvidéki Beltéri Katolikus Kör nyerte el a Mit susog a fehér akác című előadással, a népszínművek közül a szenttamási Szent Cecilía Egyházi Énekkar a Bor című előadásával lépett föl, díjazták a doroszlói Gazdakört, a gombosi Önkéntes Tűzoltóegyesületet, a horgosi Kaszinót és a pasicsevói Keresztes Egyletet. Az operettet előadók közül a kúlai Iparosdalárda, a Temerini S.K. is kiemelkedett. De osztottak díjat a vígjáték csoportban is, ahol az újvidéki Magyar Polgári Daloskör és Olvasókör közös előadása, a Méltóságos asszony nyerte el szakmai elismerést, de díjazták a zombori Iparosdalárdát, és a kanizsai Polgári Dalkört is.
A Tanács figyelme kiterjedt a könyvtárak működésére is. Nemcsak közvetlen utasításokat adtak a könyvtárak megszervezéséhez, hanem a fejlesztésben és a könyvek beszerzésében is segítettek. Andrée Dezső ötlete tehát hasznosnak mutatkozott, és csak segített az akkor jugoszláviai és vajdasági magyarság „önmagára lelésében”. Ezzel a céllal a Reggeli Újságban vasárnaponként Egyesületi Közlöny című mellékletet is megjelentetett. A Közművelődési Tanács egykori munkájának számbavétele napjainkban is igen tanulságos.
