2026. április 11., szombat

Bélyegen az új híd

A még mindig névtelen, a valamikori Žeželj, azaz Testvériség-egység híd helyén megépült vasúti híd stilizált fotója hamarosan bélyegeken is megjelenik a postákon.

A kiadványsorozat két bélyegből áll, az egyik 69, a másik 100 dinárba kerül, 65 ezer, illetve 45 ezer példányban nyomtatták ki őket.

Az új vashíd tervezése, amely az 1961-ben épített, és 1999-ben lebombázott betonhidat hivatott helyettesíteni, Aleksandar Bojović mérnök nevéhez fűződik. Az új építmény magán hordozza a régi híd jellegzetességeit, felismerhető rajta a retró vonal. Két vasúti sínpár halad rajta keresztül, a közúti forgalom két sávon bonyolódik majd le rajta, ha megnyitják. 474 méter hosszú, a konstrukció súlya meghaladja a 11 ezer tonnát.

A Politika napilap beszámol arról, hogy az új bélyeg művészi megmunkálását és kidolgozását mr. Boban Savić akadémiai festőművész végezte el, ugyanakkor prof. dr. Branko S. Božić, a Belgrádi Egyetem Építészeti Karának dékánja is dolgozott rajta.

Magyar ember Magyar Szót érdemel