A Neutralno gyűjtőnevet viselő, regionális konferenciát a Novi Sad 2021 Alap szervezésében tartották meg az M Stúdióban, tegnap ért véget. Az értekezlet formájában elképzelt eseményen Európa kulturális pontjainak vezetői, menedzserei vettek részt, a művelődési élet felfejlesztésére, a meglévő tartalmak megőrzésére és fenntarthatóságának növelésére irányuló ötletekkel, javaslatokkal álltak elő.
A Kínai negyed „transzformáció” előtt (Ótos András felvétele)
A megnyitón ott volt a polgármester is, Miloš Vučević, aki megmagyarázta, hogy az első év a legnehezebb. – A nyilvánosság számára a kultúrafejlesztés terén az Európa Kulturális Fővárosa 2021 cím elnyerése óta, azaz az első évben elért eredményeink a legkevésbé észrevehetőek, egyben ez a legnehezebb időszak is. A tartalomfejlesztési folyamatok többsége ugyanis még csak kezdeti fázisban van, de sok minden azért már kezd kikristályosodni. Ilyen például az ún. Kínai negyed esete, itt már megkezdődtek a Kreatív polisz megépítésének a munkálatai. Ez mindenekelőtt azért jelentős városunk szempontjából, mert magasabb szintre fogja emelni fiataljaink, és a nemkormányzati szektorban tevékenykedők életminőségét. Ilyesmi Szerbiában sehol máshol nincs. A nyitott dialógusok és az eltérő meglátásokból eredő gazdagság jó eredményeket mutatott, ezeket implementáltuk a Kínai negyed transzformálásának projektumába. Kitartóan igyekezünk megértetni a polgárokkal azt, hogy miért fontos mindez a számukra, a politikai stabilitás előfeltétele az akadályok legyőzésének. Megkezdtük a város különböző pontjain kiépítendő „művelődési állomások” finanszírozását, ilyen például a podbarai Svilara pont. Erre ajándékként is tekinthetünk az Almási kerületben élőknek abból az alkalomból, hogy városunknak a legrégebbi lakónegyede 300 éve létezik. Újvidéknek hatalmas előnye származik az Európa Kulturális Fővárosa 2021 címből, úgy a költségvetés, mint a gazdaság szempontjából. A támogatás a Projektfinanszírozási Alapítványon keresztül is érkezik. A tartomány és a köztársaság pénzügyi ösztökélése is igen jelentős, a legfontosabb azonban az, hogy Újvidék és Szerbia pozitív hírnevét öregbítjük – mondta Vučević a konferencia résztvevőinek.
Elhangzott az is, hogy 2018 első három hónapjában 40 százalékkal több turista látogatott el Újvidékre mint tavaly, pedig 2017 volt minden idők „legerősebb” éve idegenforgalmi szempontból.
Nemanja Milenković, a Novi Sad 2021 Alap igazgatója szerint a cím elnyerésének köszönhetően olyan folyamatoknak lehetünk szemtanúi, amilyenek Újvidék újkori történelmében még nem történtek soha. – 300 év elteltével rendezzük Pétervárad óvárosát, 200 év elteltével renováljuk, illetve művelődési helyszínné alakítjuk a Svilara ipari részt. 100 év elteltével transzformáljuk a Kínai negyed lerobbant tartalmait, 100 év elteltével a zeneiskola állandó helyet, épületet kap. 70 év elteltével a Szabadság tér, a Színház tér és a Sándor király utca új köntöst ölthet. Újvidéknek először lesz igazi koncertterme, a városszerte kiépítendő, művelődési pontok hozzájárulnak majd ahhoz, hogy polgáraink a kultúrát helyben konzumálhassák – mondta.
Johannes Irschik, az Európai Nemzeti Kulturális Intézmények Uniója (EUNIC) szerbiai klaszterelnökét lenyűgözte mindaz, amit az Újvidék 2021 projektumegyüttes keretében megvalósítottunk mostanáig. A fasizmus feletti győzelem napja alkalmából megszervezett konferenciáról a www.ns2021.rs honlapon is olvashatunk.



