2026. április 11., szombat

Iskolai olimpia Újvidéken

A Vajdasági Sportifjúság Iskolai Olimpiája elnevezésű sportrendezvény-együttest május 14-e és 20-a között szervezik meg a székvárosban.

Tartományi szinten ez a legtömegesebb, ilyen jellegű ifjúsági sportesemény. Általános- és középiskolás diákok vesznek részt rajta, hét vajdasági körzetből, illetve községből.
A városházán tegnap ünnepélyes keretek között megejtették azt a sorsolást, amellyel megállapították az eseményen részt vevő csapatok, illetve versenyzők részvételi-fellépési sorrendjét.
Ognjen Cvjetićanin, az önkormányzat ifjúsági és sportügyekkel megbízott tagja úgy véli, hogy Vajdaságban az iskolai sportolásnak mély hagyománya van, a sportegyesületek és szakkörök mindig is nagy számú diákot tömörítettek. – Az iskolai olimpiához hasonló események mindig népszerűek és tömegesek voltak a tartományban, most is így van ez, örülök annak, hogy az idén éppen Újvidék lehet a sorrendben 8. ilyen rendezvény házigazdája. Négy és fél ezer fiatal sportolót látunk majd vendégül, de ne feledkezzünk meg az őket kísérő csaknem ezer tanárról sem. Ezt annak köszönhetjük, amit önkormányzatként az elmúlt években tettünk a városi sport-előjelű tartalmak fejlesztése érdekében, felismertük az iskolai sport jelentőségét, mint a jövendőbeli bajnokok bázisát – magyarázta a sorsolás után az önkormányzat illetékese.
A Vajdasági Sportifjúság Iskolai Olimpiája rendezvénysorozat ötlete 1969-ben merült fel, az első iskolai olimpiát egy évvel később szervezték meg, Újvidéken. A tartományi sport- és ifjúságügyi titkárság kezdeményezésére, az Iskolai Sportszövetség szervezésében, negyed évszázados szünet után, 2014-ben felújították az elképzelést, és ismét megszervezték a játékokat. Az első, új iskolaolimpiának négy évvel ezelőtt Zombor volt a házigazdája. Vladimir Batez tartományi sportügyi titkár szerint az idei rendezvény úgy a szervezés, mint a résztvevők számának a tekintetében a legnagyobb kihívás mostanáig. – A 8. iskolai olimpiát másik városban nem is szervezhettük volna meg, hiszen méretei miatt csak Újvidéken van meg hozzá a kellő környezet. Köszönet az önkormányzatnak a maradéktalan támogatásért. A tartományi fejlesztési stratégiában az iskolasport prioritást élvez, nagyon örülünk annak, hogy az idén olyan, válogatott sportolók népszerűsítik és reklámozzák majd az eseményt, akik maguk is az iskolai olimpián tűntek ki először – mondta a titkár.
A fiatalok az atlétika- és a kosárlabdapályán, asztaliteniszben, úszásban, kézilabdában, labdarúgásban, céllövészetben, karatéban, dzsúdóban, sport- és ritmikus gimnasztikában és egyéb, olimpiai játékokban mérik majd össze ügyességüket. Olyan sportágakról van szó, amelyek a sportnevelés részét képezik a szerbiai iskolákban, olyan diákok vesznek részt az olimpián, akik a körzeti versenyeken győztek. A rendezvény ideje alatt szaktanácskozásokat, kvízeket és szórakoztató programokat is szerveznek, nagy hangsúlyt fektetve a fiatalok társalgási-ismerkedési lehetőségeire. Branko Vujović, a 8. Vajdasági Sportifjúság Iskolai Olimpiája igazgatója felhívást intézett a polgárokhoz, hogy kísérjék figyelemmel a mérkőzéseket, és hogy jöjjenek el csütörtökön, május 17-én délben a SPENS nagytermébe, a rendezvény ünnepélyes megnyitójára.

Magyar ember Magyar Szót érdemel