2025. szeptember 29., hétfő

Találkoztak a firigyháziak

A múlt és a jelen újra összekapcsolódott a bánáti kis faluban

A Törökkanizsáért Egyesület vasárnap délután XIV. alkalommal tartotta meg a firigyháziak találkozóját a Szent Mihály-napi búcsú alkalmából. A rendezvénynek ezúttal is a Ricze Emlékház udvara adott otthont, amelyre nemcsak a világban szétszóródott firigyháziakat várták, hanem a mostani lakosokat is. 
A program 15 órakor a motorosok felvonulásával kezdődött, majd 16 órától ünnepi szentmisét tartottak az emlékház udvarában. 17 órakor művelődési műsor következett, majd a Firigyháza a 81 éves Magyar Szó napilap hasábjain című tárlat megnyitójával folytatódott a rendezvény. 
Az eseményen részt vett Rigó Pál Zsófia, a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, Ótott Róbert, a tartományi kormány alelnöke, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi-nemzeti közösségi titkár, Jerasz Anikó, az oktatási minisztérium államtitkára, Jaksa Róbert, a környezetvédelmi minisztérium államtitkára, Erdődi Edvina, a Magyar Szó Lapkiadó Kft. igazgatója, Orosz Urbán Csilla, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnökségi tagja és sokan mások.
A jelenlévőket Újhelyi Nándor, a törökkanizsai képviselő-testület elnöke köszöntötte és rövid ünnepi beszédében visszaemlékezett az elmúlt 14 év munkájára, valamint a XIV. Firigyháziak Találkozóját méltatta. Köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki segített az elmúlt években megvalósítani a rendezvényt és kellemes kikapcsolódást kívánt.
A szót Rigó Pál Zsófia vette át, aki ünnepi beszédében úgy fogalmazott, hogy Firigyháza nem csak egy település a térképen, hanem élő példája annak, hogyan válhat egy hely a közös emlékezet, a biztonság és az otthon szimbólumává.
– Nem csupán szülőfalu, vagy lakóhely, hanem egy csendes bizonyosság, hogy az önök példáján keresztül mi is, akik ide vendégként érkeztünk, tartozunk valahová. A közösségünk élő részlete annak, ami az identitásunkat, az énképünket, a gondolkodásunkat a mai napon meghatározza. Ma megtanulhatjuk önöktől, hogy a valódi erő nem a hangos szavakban, vagy a látványos tettekben rejlik, hanem abban, ahogyan összezárnak. Abban, ahogy közösen viszik tovább a hagyományokat és abban, ahogyan az ünnepnapokon túl is figyelnek egymásra. Tudják, hogy a közösség csak akkor maradhat erős, ha minden tagja fontosnak érzi magát benne. Ezt azt attitűdöt és életfilozófiát vendég talp alatt is érezni, és ez az amiért Firigyháza példát mutat az egész vajdasági magyar közösségnek – fogalmazott Rigó Pál Zsófia.
Újhelyi Nándor a sajtónak elmondta, hogy a Törökkanizsáért Egyesület 2011-óta biztosít alkalmat arra, hogy a Firigyházáról elszármazottak hazajöjjenek, újra találkozzanak és felidézzék a régi emlékeket.
–  Az idei év különlegessége az, hogy a 81. éves Magyar Szó napilap cikkeiből összeállítottunk egy kiállítást, amely bemutatja mind azt, ami az elmúlt 15 évben történt Firigyházán. Ezen kívül még számos érdekes kiállító anyagot is közkinccsé tettünk abból a gazdag archívumból, amivel az egyesületünk rendelkezik. Szeretnék ezúton is mindenkinek köszönetet mondani, akik részt vettek a rendezvény megszervezésében – mondta Újhelyi Nándor. 
A találkozót 18 órától hagyományos búcsúnapi bál zárta, amelyen az oromhegyesi Nefelejts zenekar muzsikált.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Gazdag művelődési műsort láthattak a jelenlévők/Fotó:Gergely Árpád