2024. október 15., kedd

A szórványban még nagyobb összefogás kell

A törökkanizsai községben végbement beruházásokról

Szerdán a törökkanizsai községbe látogatott dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és munkatársai. A delegációt a községi szervezet képviselői fogadták Majdányon. Az eseményen részt vett még Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Juhász Attila, a VMSZ Intéző Bizottságának a tagja, Újhelyi Nándor, a VMSZ törökkanizsai listavezetője, Jaksa Róbert és Jerasz Anikó, a VMSZ törökkanizsai önkormányzati jelöltjei, valamint a párt községbeli képviselői. A program első felében Majdányon megtekintették a felújított látogatóközpontot és régészeti lelőhelyet. A folytatásban Oroszlámosra utaztak, és megkoszorúzták a Dr. Batthyany-Strattmann László Művelődési Egyesület székházán lévő táblát, valamint az egyesület vezetői ismertették munkájukat a delegációval. A program Törökkanizsán ért véget, megtekintették a Branislav Nušić Könyvtár felújított épületét és a Szent György-templomot.
Dr. Pásztor Bálint elmondta, hogy Majdányon, Rábén és Oroszlámoson ugyan kevesen élnek, mégis konkrét elképzeléseik vannak a jövőt tekintve, nem adják fel a falusi életüket, és ezért minden tiszteletet megérdemelnek.
– A majdányi látogatóközpont bizonyítja az ezeréves ittlétünket és mindennek az eredményeit. Az objektum felépülését a Köztársasági Művelődésügyi Minisztérium révén támogattuk. Az emberek Oroszlámoson is megtalálták a módját annak, hogy a helyi néptánccsoportnak és civil életnek legyen egy olyan tere, ahol a magyarok összejöhetnek. A törökkanizsai park és a benne található kastélyok Vajdaság gyöngyszemei közé tartoznak. A könyvtár nagyon jó példája annak, hogy egy régi, műemlékjellegű épületet hogyan lehet megőrizni, illetve olyan tartalommal megtölteni, ami a helyiek hasznára válik – fogalmazott a VMSZ elnöke.
Dr. Pásztor Bálint kiemelte, hogy a következő három és fél hétben a VMSZ politikusai ellátogatnak minden olyan településre, ahol magyarok élnek.
– Elszámolunk az elmúlt négy év önkormányzati munkájával és bemutatjuk a terveinket, elképzeléseinket. Arra kérjük az embereket, hogy június 2-án vegyenek részt az önkormányzati választásokon, és szavazzanak a VMSZ jelöltjeire, annak érdekében, hogy folytatódjon a munka – fogalmazott dr. Pásztor Bálint.

 

(Fotografija Arpada Gergelja)

Gergely Árpád felvétele

Újhelyi Nándor a helyszínen ismertette a törökkanizsai községet érintő fejlesztéseket. Elmondta, hogy az idegenforgalom szempontjából a majdányi látogatóközpont kialakítása a legnagyobb horderejű beruházás az elmúlt időszakban.
– Ez a határ menti települések fejlődése szempontjából is nagyon lényeges, hiszen az ott élők nekünk ugyanúgy fontosak. Az oroszlámosi Dr. Batthyany-Strattmann László Művelődési Egyesület szákházát hatalmas közösségi összefogással és az anyaországi, valamint a VMSZ és az MNT támogatásának köszönhetően vásároltuk meg. Azóta folyamatosan újítjuk az épületet és teret adunk a művelődési egyesület szakcsoportjainak. Törökkanizsán a kastélyparkban sok az olyan műemlékjellegű épület, amely nagyon fontos a közösség számára. Ilyen a könyvtár is, amely tavaly nyáron beázott és megrongálódott a tetőszerkezete, a homlokzata. Ezt végül tartományi támogatásból Pásztor István közbenjárásának köszönhetően felújítottuk. A közösségünk számára lényeges az épület, hiszen számos rendezvényt tartanak ott. A Szent György-templom állami védelem alatt áll, és az elmúlt időszakban nagyon sok felújítási munkálatot sikerült rajta elvégezni különböző anyagi forrásokból. A terveink között szerepel a város központ levédése, a hídtól egészen az önkormányzat épületéig, illetve fontosak számunkra a kastélyok is. Ez egy olyan közeg, amely egyedülálló szinte egész Vajdaságban – fogalmazott Újhelyi Nándor.

Nyitókép: A törökkanizsai Branislav Nušić könyvtár központi szerepet tölt be a helybéli magyarok életében