2024. október 10., csütörtök

Ne egymásnak legyünk ellenségei

Az 1848–49-es magyar szabadságharc és forradalom évfordulójáról emlékeztek meg Törökbecsén

Koszorúzással és rövid alkalmi műsorral emlékeztek kedden délután az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharcra Törökbecsén a római katolikus temetőben a Hungária-szobornál. Ünnepi beszédet Báló Bordás Gizella, a törökbecsei Teleház Polgárok Egyesületének a vezetője mondott.

– Természetesen ahhoz, hogy a forradalmi eszmék ilyen nagy horderejűek és ilyen eredményesek legyenek, kellett még az összefogás és az egység. Sajnálatosan tapasztalható ma a széthúzás és ellenségeskedés magyar és magyar között. Ne egymásnak legyünk ellenségei az országunkban és városunkban, hiszen egyikben sem vagyunk mi olyan sokan. Csak úgy lehet eredményeket elérni és tetteket véghezvinni, ha a jobbító szándék mögé állva összefogunk, és annak véghezvitelére egységesek vagyunk. Tanulnunk kell őseinktől, mind elszántságot és mind elhivatottságot, tanulnunk kell a múlt buktatóiból. Meggyőződésem, hogy az itt élőknek a sok nehézség ellenére is, stabil a jövője. Érdemes itt élni, érdemes itt dolgozni és érdemes ide családot alapítani. Jó a történelmi hőseinkre visszaemlékezni és jó magyarnak lenni – fogalmazott Báló Bordás Gizella.

Báló Bordás Gizella tartott ünnepi beszédet (Kancsár Izabella felvétele)

Báló Bordás Gizella tartott ünnepi beszédet (Kancsár Izabella felvétele)

Az eseményt a helyi Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület szervezte meg, és közreműködtek a törökbecsei Teleház Polgárok Egyesület szavalócsoportjának a tagjai. A megemlékezés végén a jelenlévők elhelyezték az emlékezés virágait a Hungária-szobornál.

Az 1848–49-es magyar szabadságharc és forradalom évfordulója alkalmából ünnepi műsort tartottak vasárnap délután a törökbecsei Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület székházában.

A Himnusz felcsendülése után Ilia László, az egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd dr. Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatója mondott ünnepi beszédet, aki kiemelte, hogy a határon túliak itt fognak élni továbbra is, itt kell boldogulniuk, itt kell elvégezniük a munkájukat, itt kell értelmes célokat kitűzniük maguk elé, nevelni a gyermekeket és gondoskodni a szülőkről. Ilia László elmondta, hogy Törökbecsén két emlékművet is állítottak az 1848–49-es szabadságharcosok emlékére.

– A műsor üzenete, hogy ne feledkezzünk meg őseinkről, akik fel mertek szólalni, kiálltak az ügyükért. Gondolom, hogy most hasonló időket élünk, és ezt nem szabad elfelejteni. Törökbecsén már nagyon kicsi a magyar közösség, és ezzel is hozzájárulunk ahhoz, hogy lélekben, öntudatban erősödjünk, és hogy összetartsunk – tette hozzá az egyesület elnöke.

A Föltámadott a tenger… elnevezésű rendezvényen felléptek a helyi Teleház Polgárok Egyesület szavalócsoportjának a tagjai, valamint a Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület Csalogató táncegyüttese.

Nyitókép: A Vajdasági Magyar Szövetség tagjai is megkoszorúzták a Hungária-szobrot (Kancsár Izabella felvétele)