2026. szeptember 3., csütörtök

Topolya oktatási juttatásai

Topolya község önkormányzata több módon is igyekszik támogatni a gyermekeket és levenni az iskolakezdéssel járó terheket az őket nevelő szülők válláról, az idén is sikerült a diákoknak elkülöníteni a költségvetésből az iskolakezdési hozzájárulást – nyilatkozta Szatmári Adrián községi elnök.
– Az általános iskolák első osztályába induló gyermekek egyszeri, 8000 dináros támogatásban részesültek. Azok a községben élő elsős középiskolások, akik topolyai tanintézményt választottak továbbtanulási célként, 10 000 dináros egyszeri pénzjuttatást kaptak kézhez. Emellett az önkormányzat a saját költségvetéséből állja a községben tanuló diákok utaztatását. Azok a községbeli középiskolások, akik Topolya községen kívül – például Szabadkán vagy Zentán – tanulnak tovább olyan szakon, amely a községben nem nyílt vagy már betelt, havi 6500 dináros utazási támogatásban részesülnek. Ugyanakkor folytatjuk a felsőfokú tanintézményekben tanulók ösztöndíjprogramját. A pályázati kiírást követően a sikeresen jelentkezők esetében ez idén is 8000 dináros havi juttatást jelent, a hiányszakmák esetében 16 000 dinárt – mondta Szatmári Adrián, aki arról is szólt, hogy több községbeli oktatási intézmény felújítását és fejlesztését az önkormányzat mellett az idén is támogatta a Magyar Nemzeti Tanács és a tartományi oktatási titkárság.
– Erre a célra a községi költségvetésből is különítünk el eszközöket, de természetesen nagyon jól jön az MNT és a tartomány anyagi támogatásai is. A közelmúltban ellátogattunk a Nikola Tesla Általános Iskolába, ahol a legfelső emelet tantermeit teljes egészében községi forrásból újítottuk fel. A munkálatok csaknem 4 millió dinárba kerültek. Emellett a zentagunarasi és a gunarasi általános iskolában jelentősebb tartományi beruházások valósultak meg, és a nyáron valamennyi tanintézményben zajlottak kisebb munkálatok. Erre a jövőben is fokozottan odafigyelünk, hogy minél színvonalasabb és biztonságosabb formában tudjuk megszervezni az oktatást a község területén – hangsúlyozta Szatmári Adrián, aki azt is hozzátette, hogy folyamatosan kapcsolatban vannak a tanintézményekkel a szükségleteiket illetően, így például a közelmúltban megnyílt topolyai fedett medence látogatásáról is szeretnének kidolgozni egy közös programot az iskolavezetőkkel és a testneveléstanárokkal, hogy a tornaórák egy részét a medencében bonyolíthassák le.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Kazinczy Paszterkó Diana