2026. szeptember 3., csütörtök
CSONOPLYA

Kézműves-műhelymunka

Az idén alakult meg Csonoplyán a Megmaradás civil szervezet, amelynek céljai között a helyi magyarság megmaradásának elősegítése is szerepel. Krizsán Valéria, az egyesület elnöke elmondta, hogy megalakulásuk óta több eseményt is szerveztek. Március 15-én ünnepséget tartottak, megemlékeztek Szent István ünnepéről, emellett népdalcsoportot is működtetnek, amely már a Durindón is fellépett. Az idősekre is gondolnak: számukra eddig két teadélutánt szerveztek. A civil szervezet tagjai továbbá valamennyi helyi megmozduláson jelen vannak, és bekapcsolódnak a közösségi életbe.

A hétvégén kézműves-műhelymunkát szerveztek, amelyre több településről érkeztek vendégek. Verbászról gyöngyfűzők és hímzők érkeztek, Pirosról pedig olyan kézművesek, akik horgolással és fehér hímzéssel foglalkoznak. Tiszakálmánfalváról hímzők, Bajsáról a szövést és a kosárfonást bemutató kézművesek, Bácsgyulafalváról pedig horgolók érkeztek. A helyiek makramézással és gyertyaöntéssel készültek, amelyeket a résztvevők ki is próbálhattak.

A hat órán át tartó foglalkozást közösen, jó hangulatban elköltött estebéd követte.

A Megmaradás civil szervezet kézműves-műhelymunkájának megvalósulását a Magyar Nemzeti Tanács támogatta.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: (Fotó: Krizsán Valéria)