A véradók világnapja alkalmából megtartott rendezvényen az önkénteseket Kospenda József, a Vöröskereszt Topolya községi szervezete közgyűlésének elnöke, Budimir Marić, a Vöröskereszt községi szervezetének titkára, Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere, dr. Pintér Kabai Andrea, a Szabadkai Közkórház vérátömlesztési részlegének szakorvosa fogadta, illetve azokat a gyerekeket is megvendégelték, akik a véradásról szóló rajzpályázat díjazottjai. Elsőként a pályázat eredményeit ismertették, átadták az ajándékokat, majd a véradók is átvették az elismeréseket.
Kospenda József elmondta, hogy mintegy 600 aktív véradó van Topolyán, az utóbbi egy évben 26 új önkéntest is regisztráltak.
– Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Vöröskereszt kezdeményezésére 2004 óta június 14-e a véradók világnapja. Ekkor köszönetet mondunk a rendszeres véradóknak, felhívjuk a figyelmet a véradás fontosságára, és minden embert arra bátorítunk, hogy rendszeresen adjon vért. A nap, melyen az egész világ köszönti a véradókat, Karl Landsteinernek, az ABO-vércsoportrendszer felfedezőjének a születésnapja – mondta Kospenda József.
Szatmári Adrián is hangsúlyozta az önkéntes véradás jelentőségét. Kiemelte, hogy az akciók sikeréhez nagyban hozzájárul a Vöröskereszt által kifejtett szervezőmunka. Büszke lehet Topolya arra, hogy ilyen sokan vannak önkéntesek. Véleménye szerint a véradás a legönzetlenebb dolog, amit valaki megtehet embertársaiért.
Dr. Pintér Kabai Andrea azok nevében is köszönetet mondott, akik személyesen nem tehetik meg. Ők azok, akik gyógyulásukat, a rajtuk elvégzett orvosi beavatkozások eredményességét a véradóknak köszönhetik. Hálás a véradóknak és a véradási akciókat megszervező önkénteseknek, majd felolvasta a Szabadkai Közkórház vérátömlesztési részlege vezető főorvosának, dr. Anastasija Mrđának a köszöntőjét is. Budimir Marić elmondta azt is, hogy kiemelkedően jónak látja az önkormányzat hozzáállását a témához.
Makai Károly pacséri önkéntes véradó / Fotó: Tóth Péter
A legtöbbször, 152 alkalommal Makai Károly pacséri önkéntes adott vért. Elmondása szerint egyszerűen jó érzéssel tölti el a segítségnyújtás. Kiemelte az egészségügyi előnyét is: a vért minden alkalommal kivizsgálják, így ha bármi gond lenne az egészségével, arról időben értesülne. A vércsoportja 0-s Rh-pozitív, ami azt jelenti, hogy szinte bárkinek adhat vért.
Šuvak Gergely Gabriella már 52-szeres véradó. Elmondása szerint náluk ez igazi családi örökség – édesapja vezette be ebbe a világba, aki rendszeres donorként csaknem 120 alkalommal segített másokon, és amíg a kora engedte, aktív is maradt. A hölgy a 18. életéve betöltése utáni napon ment el először a gyűjtésre, és azóta is rendszeresen jár.
A felszólalok többször is megismételték az Egészségügyi Világszervezet, a WHO idei szlogenjét: „Egy csepp emberség: adj vért, ments életet!” Kiemelték, hogy a véradás a szolidaritás és a kollektív felelősségvállalás legerősebb kifejezése. Köszönetet mondtak azért, hogy a Szabadkai Közkórházban és a régióban a vér várja a betegeket, és nem a betegeknek kell kétségbeesetten várniuk az életmentő folyadékot.
Šuvak Gergely Gabriella / Fotó: Tóth Péter
Nyitókép: Tóth Péter



