A Topolyai Mezőgazdasági Iskola és Diákotthon jó hírnevét ebben a tanévben is több tanuló öregbíti hazai és külföldi tanulmányi versenyeken elért sikereivel. Így például a hentes szakos topolyai Vékony Ervin, aki kategóriájában első helyet ért el az élelmiszeripari technikus tanulók XXIV. köztársasági versenyén, amelyet Pancsován tartottak meg a közelmúltban. A 3/10-es osztályban tanuló végzős diák elárulta, hogy tudását az iskola gyakorlati oktatása rendszeresítette, de az alapokat otthonról hozta magával, hiszen családi vállalkozásukban az édesapja is húsfeldolgozással foglalkozik.
– A verseny több részből állt, a teszt kitöltése után sonkát kellett kicsontoznunk. A bírák pontozták a gyorsaságot, és egyéb szempontokat is figyelembe vettek – nyilatkozta Vékony Ervin, akitől azt is megtudtuk, hogy a köztársasági szintű szakmai versenyre úgy jutott el, hogy az iskolában selejtezőt tartottak a szakon tanuló diákok részvételével, és az eredménye alapján szerzett részvételi jogot a köztársasági versenyre. A megmérettetésre Mátéffy Katica tanárnő készítette fel.
A közelmúltban kiváló sikert ért el Vékony Ervin, a Topolyai Mezőgazdasági Iskola és Diákotthon diákja az élelmiszeripari technikus tanulók XXIV. köztársasági versenyén, amelyet Pancsován tartottak meg. A mezőgazdaság és hortikultúra területén 40. alkalommal megrendezett többnapos esemény részeként lebonyolított versenyt az Oktatási Minisztérium, a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízgazdálkodási Minisztérium, valamint Pancsova város támogatta. A rendezvénynek a Josif Pančić Mezőgazdasági Iskola, valamint a Május 23. Műszaki Iskola adott otthont. A végzősök számára szervezett jubileumi versenyen a topolyai Vékony Ervin nyerte meg a hentes szakon tanulók versenyét. A kiemelkedő eredményt elért tanulót Mátéffy Katica tanárnő készítette fel. A 3/10-es osztály diákja tevei között szerepel a továbbtanulás, majd a családi vállalkozás fejlesztése.
A versenyen a pacséri Ortó Flórián mezőgazdasági technikusnak tanuló végzős is remekelt, akit Brindza Dezső tanár úr mentorált. A diák növényvédelmi témakörben második helyezést ért el. A Josif Pančić Mezőgazdasági Iskolában az elméleti teszt kitöltése után a paradicsom vegyszeres védelmét kellett bemutatni. A zsűri a védőfelszerelés helyes használatát és egyéb szempontokat is figyelembe vett az értékelésnél. Ortó Flórián tervei szerint az iskolában megszerzett tudást a családi gazdaságban fogja hasznosítani.
Dudás Bence, a mezőgépkezelő és szerelő szakon tanuló végzőst Csízik Péter tanár úr készítette fel, és a harmadik helyen végzett a köztársasági versenyen. Szintén a Pančić iskolában lebonyolított megmérettetésen más tanintézetekből érkező, jól felkészült tanulókkal kellett versenyeznie. Dudás Bence tervei között szerepel, hogy a családi gazdaságban kamatoztatja tudását.
Vaszi Edina végzős hatodik helyen végzett az élelmiszeripari technikus tanulók versenyén, amelyet a műszaki iskolában tartottak meg. A diákot Kucor Ercsi Hajnalka készítette fel a megmérettetésre.
A szabadkai Szűcs Leona és a csantavéri Horváth Edina, a 3/2 osztály tanulói Fekete Bánov Ágnes tanárnő mentorálásával, valamint osztályfőnökükkel, Lőrik Lajos tanár úrral vettek részt a magyarországi 26. Guba Sándor-emlékversenyen Kaposváron április 16-a és 17-e között. Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és a legeredményesebb szerbiai csapatként szerepeltek a rangos megmérettetésen. Munkájuk témája a Topolyai Művésztelep levendulaültetvényének bemutatása, valamint az abban rejlő lehetőségek kiaknázása volt, amely nagy sikert aratott. Mintegy két hónapon keresztül készítették a tanulmányt. A dolgozatukat egy prezentáció keretében meg kellett védeniük. Mindketten szeretnének továbbtanulni. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs központja vonzó mindkettőjük számára, de van még idejük eldönteni, hogy hova iratkozzanak be.
A mezőgazdasági iskola a szabadkai Tantárgyháló nevű verseny döntőjén is remek sikereket ért el, Varga Flóra, a 4/4 osztály tanulója és Vaszi Edina, a 4/6-ba járó diák kiváló teljesítményükkel a harmadik helyen végeztek, míg Orčić Léna, az 1/4 osztály tanulója különdíjban részesült. Felkészítő tanáraik Kucor Gabriella és Gogolák Csilla voltak. A múlt hétvégén középiskolások mérték össze matematikai tudásukat Aleksandrovacon, a Sveti Trifun Középiskolában. A mezőgazdasági iskola tanulói szintén kiváló eredményeket értek el. Jelena Stojanović, a 2/1 osztály tanulója ötödik helyet szerzett, mentora Vesna Marić volt. Varga Somogyi Inesz, az 1/4 osztály tanulója a hetedik helyen végzett, Tóth Jázmin, a 3/4 osztály tanulója pedig a kilencedik helyen zárt. Felkészítő tanáruk Farkas Andor volt.
Szűcs Leona és Horváth Edina / Fotó: Tóth Péter
Nyitókép: Tóth Péter



