2026. február 27., péntek

Híveknek, paptársaknak ma is példát mutat

Ft. Barsy Viktor plébános életéről tartott előadást ft. mgr. Szakály József atya Topolyán

Nagy érdeklődés kísérte az utókor részéről is kiemelt tisztelettel övezett néhai plébános, ft. Barsy Viktor (1880–1957) életével foglalkozó nyilvános fórumot, amelyet a Keresztény Értelmiségi Kör topolyai helyi szervezete hívott életre. A Szent Erzsébet Ház zsúfoltságig megtelt közösségi termében ft. mgr. Szakály József címzetes prépost, plébános, a KÉK elnökhelyettese adta közre régi és újabb kutatási eredményeit Topolya apostola címmel.
– Ennek az előadásnak az alapja eredetileg a Topolya 275 elnevezésű programsorozatra állt össze, és szerettem volna a plébánián is bemutatni az érdeklődőknek. A témát jelenleg is kutatom, a közreadott információk itt-ott alakulnak, az újabb információk tükrében módosultak, módosulnak, a végleges formája majd könyv alakban is napvilágot lát a programsorozat több más témájával együtt – nyilatkozta ft. Szakály József, aki mesélt néhai elődje életéről és hivatásáról, kiemelve, hogy Barsy Viktor nemcsak a hívei számára mutatott példát, hanem paptársainak ma is irányt tud adni.
– Rendezvényünk annak nyomán kelt életre, hogy a tavaly megszervezett Topolyai Napok egyik komoly programja ft. Barsy Viktor életével foglalkozott, a Topolya Község Múzeumában felállított tárlat formájában. Ezt követte az az előadás, amelyet plébánosunk, ft. Szakály József atya tartott hallgatóságának a Topolya betelepítésének 275. évfordulója kapcsán szervezett programsorozat keretében. Ezzel betekintést nyerhettünk Barsy Viktor életébe és áldásos munkálkodásába. Az előadás rendkívül érdekes volt, emellett igen népszerűnek bizonyult, helyi jellegű időutazás volt, mégis aktuális. Köztudott, hogy Barsy atyát ma is nagy tisztelet övezi Topolyán, a tősgyökeres családok közül többen őriznek róla emléket. Az idők folyamán azonban több generáció is felnőtt, és az a bizonyos kiállítás és előadás azoknak is felkeltette az érdeklődését, akik mind ez idáig nem hallottak róla. Erre az előadásra azok is eljuthattak, akiknek akkor nem volt alkalmuk, ugyanakkor olyanokkal is találkozhattunk, akik korábban hallották, de kíváncsiak voltak az újabb kutatási eredményekre – tudtuk meg Szuromi Tímeától, a KÉK helyi szervezetének képviselőjétől. 
Barsy Viktor a felvidéki Rózsahegyen született, és Kalocsán szentelték pappá 1903-ban. Topolyára 1919-ben érkezett plébánosként. Tisztségét majdnem 38 éven át töltötte be, haláláig. A trianoni változások után hatalmas energiával dolgozott a béke megőrzéséért a magyar–szerb vegyes várossá alakuló Topolyán. Minden délvidéki politikai tevékenységben részt vállalt, szervezte a különféle köröket, és megalapította az első jugoszláviai magyar pártot is. Következetes és szigorú emberként kedvessége, segítőkészsége is széles körben ismert maradt. Sokszor titokban, névtelenül segített a rászorulókon a két világháború között, majd a II. világháború idején is. Az üldözöttekért mindig kiállt, legyenek azok szerbek, zsidók vagy magyarok. A Jad Vasem Intézet ma is elismeréssel említi a nevét, XII. Piusz pápa kamarási címmel tüntette ki.

A községnapi programsorozat keretében nagy érdeklődés mellett nyílt meg A bátorság és a hit útján című kiállítás Topolya Község Múzeumában / Fotó: Facebook

A községnapi programsorozat keretében nagy érdeklődés mellett nyílt meg A bátorság és a hit útján című kiállítás Topolya Község Múzeumában / Fotó: Facebook

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Kazinczy Paszterkó Diana