A farsangi időszakot játékos, jelmezes buli nyitotta a topolyai jégpályán, a Művelődési Ház szervezésében, Topolya község önkormányzatának támogatásával. A programot Bimbó bohóc hajtogatott lufikkal tette izgalmasabbá, a gyerekeket édességgel, a felnőtteket pedig forró itallal várták a szervezők.
– Az idei farsangi programunkra is több jelmezbe öltözött gyermek érkezett, de a látogatottságon érezni lehetett, hogy elkezdődött a második félév. A buli hangulatát emelte, hogy az idén a gyerekek többsége maszkban, jelmezben érkezett. A mindig népszerű arcfestést is megszerveztük. Bimbó bohóc interaktív foglalkozást tartott, bevonta a gyerekeket, és mindenki a kedvenc lufiból készült állatfigurájával tért haza – közölte Csípe Tímea, a Művelődési Ház igazgatónője.
– A korcsolyapályánál megtartott programokat január 17-én, szombaton zárjuk. Aznap 18 és 24 óra között retró partira invitáljuk a bulizni vágyókat, a zenéről DJ Dup gondoskodik. A jégpályához kapcsolódó események január 20-án, kedden zárulnak, és 18 órakor a Művelődési Ház kiállítótermében megnyílik a téli rajzpályázatra beérkezett alkotásokból rendezett kiállítás. A Gyurics Éva, Sinkovics Budai Margit és Bolyos Szenti Lilla alkotta zsűri értékelte a munkákat, a kiállításon derül ki a díjazottak neve. Annyit elárulhatunk, hogy a felhívásra 109 alkotás érkezett, nemcsak Topolya községből, hanem Szabadkáról is, és 19-en részesülnek elismerésben. A gyermekrajzokból összeállított kiállítást február 4-éig lehet megtekinteni délelőttönként, a látogatási szándékot a Művelődési Ház 024/713-515-ös elérhetőségén kell egyeztetni. Ugyanerre a délutáni órákban is van lehetőség, viszont ezt egy nappal előtte kell jelezni – tette hozzá az igazgatónő, akitől az iránt is érdeklődtünk, hogy az idei szezonban melyik program volt a legnépszerűbb.
– Mondhatom, hogy valamennyi meghirdetett esemény látogatott és jó hangulatú volt, nem szeretnék egyet sem kiemelni. Valamennyi korosztály találhatott magának olyan eseményt, amely megszólította. Bár az idősebbek, a kamaszok már nem igazán érdeklődtek a „gyerekes” programok iránt, jégkorcsolyázás közben azért oda-oda pillantottak a mesefigurákhoz. Az idén nem voltak magas hőmérsékletek, így egyetlen programunkat sem kellett halasztani. Természetesen tervezzük a következő évi eseménysorozatot, amelyet igyekszünk friss energiákkal megrendezni. Ettől függetlenül vannak olyan programok, többek között a Télapó-várás, amelyek minden évben fontos eseményei a jégpályának – nyilatkozta Csípe Tímea.
Holló Dánielt, Topolya helyi közösségének tanácselnökét arról kérdeztük, hogy meddig üzemel a korcsolyapálya. Elmondta, hogy a tervek szerint a következő egy hétben még működik a pálya, de az időjárás és az érdeklődők száma dönti el, mikor zárul az idény.
Nyitókép: A Művelődési Ház munkaközössége édességgel, teával várta a gyerekeket és a felnőtteket (Fotó: Topolya Község Művelődési Háza)


