Megemlékezés a háborúkban elhunytakról

Az I. és a II. világháborúban, illetve minden más fegyveres konfliktusban elhunyt bácskossuthfalvi polgárra emlékezett meg halottak napján a település helyi közössége a Monográfia Helytörténeti Egyesülettel és az Ady Endre Művelődési Központtal karöltve. A gyertyagyújtással egybekötött koszorúzás a Kossuth parkban kezdődött az 1943-ban emelt emlékmű mellett. Papp László tanácselnök, helytörténész köszöntötte a jelenlevőket, Crnkovity Éva felolvasta Tóth Árpád Katonasír című versét, majd Nagy Tibor történész mondott történelmi visszatekintőt. 

– Pontosan 107 évvel ezelőtt, 1918. november 11-én 11 órakor fegyverszüneti megállapodást írtak alá a hadban álló felek, és ezzel véget ért az emberiség addigi történetének legnagyobb háborúja, amelyet az akkor élők csak a nagy háborúnak emlegettek. Az első világháborúban az az európai és világrendszer omlott össze, amely mintegy 300 év alatt épült ki. Az USA-t és Japánt leszámítva Európában székeltek a világ nagyhatalmai, a leggazdagabb, a legfejlettebb országok. A kultúra és a tudomány központja Európa volt. Ennek a világnak volt egy meghatározó országa, az Osztrák–Magyar Monarchia, és a dinamikusan fejlődő keleti régiója, a Magyar Királyság. Manapság már csak múltidőben emlegetjük, történelmi Magyarországként. Amikor 1914-ben megkezdődött a háború, még senki sem tudhatta, hogy négy év múlva mi lesz a következménye, hogy olyan történelmi országok bomlanak fel, amelyeket szilárdnak, biztosnak hittek az emberek. Hogy ebből mit érzékeltek az akkoriak? Egy biztos, számukra 1918-ban egy háború, sok baj okozója ért véget. Katonazubbonyos, lesoványodott, megtört férfiak, magyar katonák érkeztek haza a következő hónapokban, években az olasz vagy a keleti frontról, a hadifogságból. Sajnos néhány száz falubeli sohasem tért haza. Jobb esetben a hozzátartozók megtudták, hogy a családtag mikor és hol esett el, és hogy hol van eltemetve jeltelen tömegsírban. Az esetek többségében azonban még ezt sem tudjuk. A családtagok, a háborúban lerokkantak nem voltak jogosultak a kárpótlásra, hiszen egy új államban találták magukat, ami nem ismerte el a fájdalmukat, a nyugdíjhoz vagy bármiféle szociális támogatáshoz fűződő jogosultságukat. Az özvegyeknek mindennek ellenére fel kellett nevelniük a gyermekeiket. Ha szerencséjük volt, akkor a kétkezi munkájukból, egy kis földjükből tudtak boldogulni. Megemlékezni nyilvánosan nem lehetett, csak odahaza. a négy fal között. Ma már szerencsére ez másként van. Enyhíteni az akkori fájdalmat biztosan nem tudja, csak emlékeztetni az utókort az első nagy világégésre. Aminek akarva-akaratlanul a magyarság, a történelmi Magyarország, a falunk lakossága is a részese, elszenvedője volt – mondta Nagy Tibor. 

Ezután a megemlékezők a színház melletti II. világháborús emlékműhöz vonultak, ahol Bika Tünde Csenge, az Idős Kovács Gyula Általános Iskola diákja Radnóti Miklós Erőltetett menet című versét tolmácsolta.

Papp László elmondta, hogy a Monográfia Helytörténeti Egyesület szervezésében 2018 óta koszorúznak ezen a helyszínen is, nehogy a háborúkban elhunytak emléke a feledés homályába vesszen.

– Falunk első ízben felemelt II. világháborús emlékművét 1964-ben, a község felszabadulásának 20. évfordulóján avatták fel több ezer helybeli diák és polgár jelenlétében. Eleinte a Harcos Szövetség is megkoszorúzta, utoljára 1991-ben. Még a tavasszal vettük észre, hogy az oszlopon található négy dombormű közül kettő megrepedt, ezeket a Községközi Műemlékvédelmi Intézet közreműködésével sikerült felújíttatnunk. A csillag alakú emlékmű a Petőfi-brigád áldozatainak állít emléket, a Topolyán megalakult népfelszabadító katonai egységhez falunkból 320-an csatlakoztak, közöttük 12-en nők, ketten kiskorúak. Magát az emlékművet 1979-ben emelték, a 64 nevet tartalmazó márványtáblát öt évvel később helyezték fel rá – közölte a tanácselnök.