2025. július 8., kedd

Vihar utáni csend

Bácskossuthfalván még ma is zajlott a kárelhárítás

Topolya községben az előre beharangozott vihar helyett kedden délutánig csak csendes eső áztatta a földeket. A hétfőn lecsapott ítéletidő következményeként a határban több helyen észleltek jégverést, bizonyos parcellákon megdőlt a kukorica, az ígéretesnek látszó napraforgó. A hétfői vihar a jelek szerint legnagyobb mértékben Bácskossuthfalvát érintette, kedden délutánra a legtöbb helyen feltakarították a kidőlt fákat, leszakadt ágakat.

Papp László tanácselnöktől megtudtuk, hogy a falubeli fák szenvedték meg leginkább az ítéletidőt, és a háztetőkön esett jelentős kár. Megsérült a református templom néhány évvel ezelőtt felújított tetőzete is, a kúpcserepeket bontotta meg a szél, és kisebb cserepeket sodort le. 

Kazinczy Paszterkó Diana felvétele

Kazinczy Paszterkó Diana felvétele

– A templomdombon az egyik leszakadó ág lesodorta a turul szobrot a talapzatáról, de maga az emlékmű nem szenvedett kárt. Az Id. Kovács Gyula Általános Iskola tornatermének a hőszigetelését is megbontotta a viharos szél, szerencsére a helyszínen táborozó 300 gyermeket a vezetők időben beterelték az iskola épületébe, senkinek sem esett bántódása. A faluban kár keletkezett egy járműben, több helyen a villanyvezetéket is megrongálta a vihar, és fákat tépett ki gyökerestől. Azt észleltük, hogy elsősorban a beteg fák adták meg magukat. Személyi sérülésről nincs tudomásunk. Ahogy a vihar elmúlt, azonnal megkezdődött a kármentés, a villanygazdaság, a Moravicai Önkéntes Tűzoltó Testület és a Standard Kft. közreműködésével, a helyi közösség koordinálásával. A letört ágakat felajánlottuk a rászorulóknak – nyilatkozta a tanácselnök, aki azt is hozzá tette, hogy amennyiben egy esetleges következő vihar következményeként károkat észlelnek a polgárok közterületen, azt a 064-815-79-29 számon tudják jelezni a helyi közösség felé. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A legerősebb széllökés az Id. Kovács Gyula Általános Iskolát, a református templomdombot és a Kossuth-parkot érintette (Fotó: Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)