Szerbia gazdasága az elmúlt másfél évtizedben jelentős átalakuláson ment keresztül. Az alacsonyabb bérek, a viszonylag képzett munkaerő, a földrajzi elhelyezkedés és az állami ösztönzők révén az ország sok külföldi beruházást vonzott, különösen a feldolgozóiparba. Ez a modell munkahelyeket, exportot és gazdasági növekedést hozott. Most azonban egyre világosabb, hogy önmagában ez már nem elegendő a további bővüléshez. A bérek emelkedése, valamint a rendelkezésre álló munkaerő beszűkülése alapvetően megváltoztatja Szerbia növekedési modelljét. Az ország eddigi versenyelőnye jelentős részben az olcsóbb munkaerőre, a külföldi működő tőke bevonzására, valamint az exportorientált feldolgozóiparra épült. Ez a modell azonban hosszabb távon nem tartható fenn változatlan formában. Ha a munkaerő drágábbá válik – és ez történik éppen, miközben egyre kevesebb dolgozó áll rendelkezésre –, akkor ugyanannyi emberrel nagyobb értéket kell előállítani.
A bérek emelkednek, a munkaerőhiány egyre több ágazatban jelentkezik, miközben a népesség elöregedése és a képzett munkaerő elvándorlása is szűkíti a rendelkezésre álló tartalékokat. A Nemzetközi Valutaalap szerint a munkaerőhiány már az alacsony és magas képzettséget igénylő munkakörökben egyaránt korlátozza a beruházásokat, miközben a gyors bérnövekedés fokozatosan csökkenti Szerbia korábbi költségelőnyét. Ez nem feltétlenül rossz hír. A bérek emelkedése természetes velejárója a gazdasági felzárkózásnak, valójában mindenki számára előnyös folyamatnak tekinthető. A probléma akkor jelentkezik, ha a munkabérek gyorsabban nőnek, mint a termelékenység. Ilyenkor a vállalat ugyanazért a termékért vagy szolgáltatásért egyre magasabb munkaerőköltséget fizet, miközben nem termel arányosan nagyobb értéket. Szerbia előtt ezért valójában nem az a kérdés áll, hogyan lehetne ismét olcsó munkaerővel versenyezni, hanem az, hogyan lehetne ugyanazzal vagy akár kevesebb emberrel több értéket létrehozni.
Ótos András felvétele
A beruházások minősége a döntő
Az elmúlt időszak gazdaságpolitikájának egyik fő célja a külföldi tőke bevonzása volt. Ez továbbra is fontos marad, de változtatni kellene a beruházások ösztönzésének szempontjain. Nem minden új gyár és nem minden új munkahely jelent ugyanolyan gazdasági értéket. A jövőben nagyobb hangsúlyt kellene kapniuk azoknak a beruházásoknak, amelyek a kutatást és fejlesztést, a mérnöki munkát, a terméktervezést, az automatizált gyártást, a helyi beszállítói hálózatot és technológiai tudást hozzák be az országba. A puszta összeszerelésből ugyanis viszonylag kevés hozzáadott érték marad meg helyben. Ha egy termék fejlesztése, tervezése, alkatrészgyártása és egyes technológiai szolgáltatásai is Szerbiában történnek, akkor ugyanazon exportértékből sokkal nagyobb rész kerülhet a hazai gazdaságba. Az IMF egyik legutóbbi elemzése szerint Szerbia felzárkózását éppen a magasabb hozzáadott értékű termelésre való átállás korlátozza. Egyes közepesen magas technológiai ágazatok ugyan jelentős foglalkoztatást hoztak létre, de ez nem minden esetben járt együtt arányosan magasabb hozzáadott értékkel és termelékenységgel. Ezért az állami támogatások rendszerét is fokozatosan át kellene alakítani. A jövőben nem elsősorban azt kellene díjazni, hogy egy vállalat hány embert vesz fel, hanem azt, hogy mennyi beruházást hajt végre technológiában, kutatásban és fejlesztésben, mekkora helyi beszállítói hálózatot épít ki, illetve mennyire növeli az egy dolgozóra jutó hozzáadott értéket.
Az oktatási rendszernek is alkalmazkodni kell
A magasabb hozzáadott értékű gazdaság alapja a képzett munkaerő. Ez nem egyszerűen azt jelenti, hogy több diplomásra van szükség. Sokkal fontosabb, hogy az oktatási rendszer gyorsabban reagáljon a gazdaság változásaira. Szerbiának különösen a mérnöki, informatikai, természettudományos, automatizálási és a digitális készségek területén kellene erősítenie. Ugyanakkor a szakmunkásképzés modernizálása sem kevésbé fontos. Egy korszerű, automatizált üzemnek nem feltétlenül több emberre, inkább más tudású emberekre van szüksége: technikusokra, programozókra, karbantartó mérnökökre, robotikai szakemberekre és adatkezelési ismeretekkel rendelkező dolgozókra. Az OECD szerint Szerbia a nyugat-balkáni térségben viszonylag jól áll a digitális fejlődés és a készségek területén, ugyanakkor további előrelépésre van szükség a felnőttképzésben, az átképzésben és az új technológiák – köztük a mesterséges intelligencia – vállalati alkalmazásában. Ez különösen fontos, mert a jövő munkaerőhiányát nem lehet kizárólag új dolgozók bevonásával megoldani. A már dolgozó emberek tudását is folyamatosan fejleszteni kell. Egy ország, amelyben a munkavállaló negyvenéves korában ugyanazokra a képességekre támaszkodik, mint húszévesen, nehezen tud alkalmazkodni a technológiai változásokhoz.
Automatizáció és digitalizáció
A munkaerőpiac beszűkülése egy másik irányba is tereli Szerbiát: a nagyobb fokú automatizáció felé. Azokban az ágazatokban, ahol egyre nehezebb dolgozókat találni, a vállalatoknak egyre inkább gépekkel, robotokkal, digitális rendszerekkel és mesterséges intelligencián alapuló megoldásokkal kell pótolniuk a hiányzó munkaerő egy részét. Ez nem jelenti szükségszerűen azt, hogy mindenhol munkahelyek szűnnek meg. Sokkal inkább arról van szó, hogy a kevésbé termelékeny, ismétlődő feladatok automatizálhatók, míg az emberek magasabb szintű munkát végezhetnek. Egy mezőgazdasági vállalkozásban például a precíziós gazdálkodás, az érzékelők és az adatfeldolgozás csökkentheti a ráfordításokat. A feldolgozóiparban a robotizáció javíthatja a minőséget és növelheti a kibocsátást. A szolgáltatásokban pedig a digitalizáció gyorsíthatja az ügyintézést. Szerbia számára ez azért is kedvező kiindulópont lehet, mert az OECD szerint az ország a régió digitális átalakulásának egyik vezetője, erős informatikai ágazattal és viszonylag fejlett digitális készségekkel. A következő lépés az lehetne, hogy a digitális tudás ne csak az IT-szektorban, hanem a hagyományos vállalatok ezreiben is termelékenységnövekedést hozzon.
A hazai kis- és középvállalatok is fontosak
Szerbia gazdaságának egyik legnagyobb veszélye az lehet, ha a modern, exportorientált külföldi vállalatok és a hazai kisvállalkozások között túl nagy technológiai szakadék marad. Egy ország nem válik automatikusan magas hozzáadott értékű gazdasággá attól, hogy területén néhány modern multinacionális üzem működik. A hazai vállalkozásoknak könnyebben hozzáférhető finanszírozásra, technológiai fejlesztési támogatásokra, kockázati tőkére és exportpiaci segítségre lenne szükségük. Különösen fontos lenne, hogy a kis- és középvállalatok bekapcsolódjanak a nagyobb vállalatok beszállítói láncaiba. A cél az lehetne, hogy egy külföldi beruházás ne elkülönült „szigetként” működjön, hanem technológiát és megrendeléseket adjon át a hazai gazdaságnak is. Ha egy autóipari, elektronikai vagy gépipari vállalat egyre több helyi, technológiailag fejlődő beszállítót használ, annak hatása jóval nagyobb, mint egy olyan üzemé, amely szinte minden fontos alkatrészt és szolgáltatást külföldről szerez be. A Világbank és az IMF egyaránt a vállalati termelékenység javítását, a finanszírozáshoz való hozzáférést, az innovációt és a kedvezőbb üzleti környezetet tartja a hosszú távú növekedés kulcsának.
Nyitókép: Ótos András felvétele
