A helyi Október 18-a Általános Iskola emeleti helyiségeiben működik a zentagunarasi óvoda, két csoporttal, két óvónő vezetésével, a topolyai Bambi Iskoláskor Előtti Intézmény szárnyai alatt. Az óvoda tegnap ünnepelte fennállásának 70. évfordulóját, az alkalomból pedig műsort tartottak. Ez volt egyben a végzős óvodások ballagása. Az eseményen a szülők mellett többek között jelen volt Fényszárosi Fekete Tímea, a Bambi igazgatónője és Sípos Hajnalka, a zentagunarasi helyi közösség titkára.
Fényszárosi Fekete Tímea elmondta lapunknak, hogy az intézmény korábban több helyszínen is működött.
– Hetven évvel ezelőtt a zentagunarasi művelődési otthon egyik helyiségét csoportszobává alakították át, ahol elindult az óvodai szolgáltatás. Évekkel később, amikor megépült az iskola, az óvodások a tanintézmény épületének földszintjén kaptak csoportszobát. Ebben az időben folyamatosan növekedett a gyermekek száma, így két csoport alakult meg. Emiatt az iskola áthelyezte az emeletre az óvodát, és két csoportszobát bocsátott használatra. Hosszú ideje ebben a két helyiségben zajlik az oktatói-nevelői munka – számolt be az igazgatónő, majd arról is szólt, hogy az idén 30 gyermek járt a zentagunarasi óvodába. A gyerekek közül 15-en indulnak ősztől iskolába. Ebben az évben kevesebben iratkoznak be az óvodába, de így is mintegy 30-an lesznek. Fényszárosi Fekete Tímea arról is szólt, hogy korszerű a zentagunarasi óvoda.
– A zentagunarasi óvoda korszerű és jól felszerelt, a didaktikus eszközök adottak a hatékony oktatói-nevelői munkához. Nagyon sok játékot kapnak a gyerekek, ahogy a Topolya községben működő összes óvodában. Gyermekhét alkalmából minden iskoláskor előtti intézmény gazdag játékcsomagot kap a községi önkormányzattól, ez már hagyomány. Emellett az óvónők jelzik az intézmény felé, ha valamire szükségük van, és mi segítünk. A zentagunarasi helyi közösség ugyancsak a segítségünkre van – fogalmazott az igazgatónő, majd elárulta, hogy a 70 éves évforduló apropóján az óvoda és a gyermekek számára öltözősarkot alakítottak ki.
Nem a zentagunarasi helyi közösség illetékessége alá tartozik a helyi óvoda, az intézmény mégis gyakran a segítségére siet – mondta lapunknak Sípos Hajnalka.
– Az óvoda az önkormányzat hatáskörébe tartozik, de Zentagunarason létezik helyi járulék, és ennek köszönhetően direktben is támogathatjuk. Ha szükségük van valamire, például fejlesztési eszközre, tönkremegy valami, akkor segítünk. Pár évvel ezelőtt majdnem beszakadt a plafon, és az önkormányzatnak nem volt lehetősége, hogy ezt megoldja. Ezért a helyi közösség úgy döntött, hogy a helyi járulékból pénzt fordít erre, és a nyári szünet ideje alatt felújítattuk a plafonszerkezetet – fogalmazott Sípos Hajnalka, majd reményét fejezte ki, hogy az együttműködés a jövőben is megmarad legalább ezen az szinten.
Az alkalmi ünnepség végén a gyerekek óvodai játékokat és fagylaltot kaptak a Bambi Iskoláskor Előtti Intézménytől, a helyi közösség pedig a jelenleg is aktív és a nyugdíjas óvónőket lepte meg szerény ajándékkal.

Nyitókép: Fényszárosi Fekete Tímea üdvözli a szülőket és a gyerekeket (Lakatos János felvétele)