Nagykaresz úr boldogan karikázik hazafelé. Nem sok hiányzik ahhoz, hogy valami vidám nótára fakadjon. Mengyi bácsi, akinek ma hatalmas gólt ragasztott a hálójába, hajdanában a városi futballcsapat első számú kapusa volt. Nagykaresz úr még Kiskaresz korában Károly nevű nagyapjával minden meccsen megjelent. Szurkoltak szívből a hazai csapatnak, és elismerték, hogy Mengyi bácsi akár egy első osztályú csapatban is megállná a helyét. Igaz, a mai mérkőzés a diákpályán folyt, meg két szedett-vedett csapat vetélkedett, de Mengyi bácsi védéseiről még most is igen sokat regélnek a focikedvelők.
Míg Nagykeresz úr bal fülére csapja nyári kalapját, addig komoly események történnek a házuknál.
Azzal kezdődik minden, hogy a nyolcadikos Eszter benyitja Nagykareszék kiskapuját. Belép a portára, amely tele nyíló kora őszi virágokkal. Az udvar mélyén a ház asszonya szedi le a szárítókötélről a kimosott ruhát. Nyalábjában tartja az ágyneműt, amikor nyikordul a kiskapu. Abba az irányba fordul. Meglepetésre unokahúgát látja.
– Mi járatban, Eszterkém?
– Komoly céllal jöttem hozzád, Juszti néném!
– Hát komoly a megszólításod is. Máskor csak Jusztikámnak nevezel, lányosan, nekem kedvesen. De most komor a képed is. Mi van?
– Szeretnék foglalkozni Karcsikával, ha lehet.
– Délutánonként?
– Talán.
Az anya mosolya eltűnt.
– Mi foglalkoztat? Miért vagy ilyen határozatlan?
– Még nincs pontosan megjelölve az idő, mikor kezdődik a közös foglalkozás.
– Milyen közös foglalkozás?
– A babaúsztatás tanítása.
– Te az én Karcsikámat akarod vízbe vinni?
– Úszni tanítanám másokkal együtt. A kismedencében.
– No, ebből semmi sem lesz! Az én gyerekem nem fog vízbe menni!
– Lesznek ott Karcsikánál apróbbak is!
– Nem engedem! Vízben ne kísérletezzen senki az én fiammal!
Erre a fölkiáltásra löki be a kiskaput a vidám férfiú, akinek fülig szalad a szája a nagy örömtől, és még mindig bal felől a nyári kalapja.
– Szevasztok, lányok! Mi újság a ti utcátokban?
– Fölharagított ez a lány, de nagyon! – kiált Jusztika asszony.
– Mivel hangoltad fel a feleségem ideghúrjait, te kis boszorkány? – nevet Nagykaresz úr.
– Úszni tanítaná Karcsikát! – sziszegi a párja. – A városi medencében!
– A kismedencében – így Eszter.
– Nem rossz gondolat – szalad ki az apa száján.
– Nem engedem a fiamat a vízbe! Felelőtlen még ez a lány!
– Nem egyedül leszek Karcsikával.
– Miről beszéltek ti ketten? – kapja le fejéről a nyári kalapot Nagykaresz úr.
– Valami babaúsztatás! – kiált az anya.
– Babákat tanítunk majd úszni – venné át a szót Eszter.
A nagy hársfa alól két cicanyarvintás hallik. Egyik a trónörökösé, a másik egy cirmos cicáé.
Jusztina asszony keze tele a megszáradt ágyneművel, amelyet leszedett a kötélről, az apa még mindig a bicajt őrzi. Eszter szökken a gyerekkocsihoz.
– Gyere, bogárkám, ébredj a karomban! – azzal fölemeli a gyereket. – Hűha! Te álmodban nagyot termeltél, kicsikém! – azzal belép a házba, eltűnik a felnőttek szeme elől.
– Milyen ügyes ez az Eszter! – dicséri a nyolcadikost Nagykaresz úr. – Azonnal tisztába rakja!
– Otthon is tanulhatta, nálunk is – így a nagynéni. – Néhány év, és már a saját csillagocskáját ajnározza – fejti tovább. – Nagyon érti már, hogyan kell a babákkal bánni.
– Ha oly nagyon érti, akkor mi a hiba, hogy hazaértemkor olyan mérgesen néztél rá, és olyan csúf hangnemben szóltál hozzá, hogy még én is megijedtem tőled?
– A medencébe akarja vinni Karcsikát – suttogja az asszony.
– Micsoda? – kerekedik ki a szem az apának. – Mit akar?
– Levinni a fiunkat a kismedencébe. Fürdetni. Úszkálni vele.
– De Karcsika még kicsi! Nem is tud úszni! Mély a víz!
– Azt mondja Eszter, hogy valami babaúsztatás lesz odalent.
– Babaúsztatás?
Rázza a fejét Nagykaresz úr. Nem hisz a fülének. Ám mégis megindulnak, ha lassan is, az esze kerekei. Mintha ő is hallott volna valamit erről a babaúsztatásról, de nagy gólöröme miatt nem figyelhetett a másik meglepő eseményre, a polgármester asszony csodálatos befutójára. Olyasmit beszéltek a férfiak, hogy a zenepavilonban a nők babaúsztatás bevezetéséről tárgyalnak. Nem is rossz gondolat, hallotta innen-onnan. Mozduljanak ki otthonról a kisgyermekes anyukák is!
– Karcsikánkat akarja úszni tanítani Eszter.
– Nem rossz ötlet – szalad ki Nagykaresz úr száján a titkos gondolat.
– Adok én nektek! – fenyeget az anya. – A mély víz életveszélyes!
– Az bizony az! – bólint az atya. – Ha nem vagy hebehurgya, és idejében megtanultál úszni, akkor nem az!
Nyikordul a bejárati ajtó. Eszter lép ki, karjában Kiskaresz. Leül a lány a hárs alatti padra, ölébe fekteti a kisfiút. Kiskanalanként kínálja a gyümölcsuzsonnát a gyerkőcnek. Ő cuppog nagyokat, a lányka meg a kiskanállal a kibuggyanó csöppeket gyűjti, és azt is mohón vállalja a gyerekszáj. Minden falat után törlés. Ragyog a kisfiú arca, szája körül tiszta a bőre. Eszter elmerül a munkájában, csak a követelőző gyerekszájra összpontosít.
– Szép ez a lány, ölében a gyermekkel – szól az apa.
Az anya bólint.
– Nemsokára észreveszik majd őt a fiúk is – így Nagykaresz úr.
Kiskaresz már az itókánál tart. Mohón szívja a cumisüveget. Ivás vége, Eszter büfizeti unokaöccsét.
– Karesz bácsi! – szól a házigazdához. – Tedd le azt a bicajt, vedd kézbe a fiadat! Nekem rendet kell raknom a gyerekuzsonna után.
Nagykaresz úr szótlanul engedelmeskedik. Eszter összerakodik a fa alatt lévő gyerekkocsiban.
– Neked is szólok, sógorom! Szeretném magammal vinni Karcsikát a babaúsztatásra! Kérlek benneteket, támogassatok bennünket, hogy ott lehessünk az elsők között.
– Nem viheted el egyedül a gyereket! – így az anya.
– Gyere velünk, Karesz bácsi!
Vakarózik Nagykaresz úr. Vakarja ám ott is a fejét, a füle tövét, ahol nem is viszket! Ám nem adja fel, az már látszik. Erősen tanakodik az agyában a két lehetőség. Igen vagy nem?
