2024. május 8., szerda

Tevékeny és sikeres évet zárt a Gunarasi Gazdakör

Szakelőadások, parasztbál, munkaakciók, szántóverseny – A megszokott mederben folytatják a munkát

A Gunarasi Gazdakör a helyi gazdákat tömöríti, és több éves szinten számos programja van. Király Zoltán elnök arról számolt be lapunknak, hogy a múlt évben sikerült megvalósítaniuk az előirányzott terveket.

– Az évet gazdaképző előadásokkal kezdtük, szám szerint négyet tartottunk meg a faluházban. A képzéseket a tavaszi munkaakciók követték, összesen hármat szerveztünk: kettőt Gunaras környékén, egyet meg Brazíliában. Ezek az akciók sikeresek voltak. Meg kell még említenem, hogy időközben parasztbált is szerveztünk, ami már hagyományosnak mondható, és az idén is megrendezzük. A tavaszi hónapokban ellátogattunk két mezőgazdasági kiállításra is, Hódmezővásárhelyre és Újvidékre. Ez is szokásosnak nevezhető programunk, amit a korábbi években is megszerveztünk. Természetesen a szántóversenyt is megszerveztük augusztusban, a falunap keretében – számolt be az elnök, majd hozzáfűzte, hogy 2023-ban is sikeresen működtették a falugazdász irodát.

A Gunarasi Gazdakör idei tervei nagyon hasonlítanak a tavalyiakhoz. Király elmondta, hogy programjaik többsége jól bevált, és tagjaik számítanak rájuk.

– Az évet az idén is közgyűléssel fogjuk kezdeni, amelyen beszámolunk a múlt év programjairól és pénzügyeiről. Ebben az évben is lesznek gazdaképző előadások, az igénytől fog függni, hogy mennyit szervezünk meg. Megemlíteném a parasztbált, amit már elkezdtünk szervezni, és február 3-án szívesen várunk mindenkit, aki szereti a hagyományos disznótoros ételeket és a vidám hangulatot. Tavasszal mindenképpen szervezünk munkaakciókat, de a fásítás most háttérbe szorul, inkább az elültetett fákat metsszük fel és a dűlőutakat fogjuk javítani. A lemetszett ágakat ledaráljuk és eltakarítjuk, nem hagyunk magunk után semmit. Az idén is lesz munkaakció Gunarason és Brazíliában is. Terveink között szerepel a mezőgazdasági kiállítások látogatása, a szokásos helyszíneken. Ezek után az év eleji események után pedig készülünk a hagyományos szántóversenyre, amit több mint 10 éve szervezünk – mondta az elnök.

A falu életében nagyon fontos szerepet tölt be a gazdakör falugazdász irodája. A helyi gazdák mellett a lakosság is számíthat arra, hogy segítséget nyújt, ha tud.

– A gazdairoda elsősorban a mezőgazdasághoz kapcsolódik, a bejegyzett gazdaságoknak nyújtunk szolgáltatásokat, pl. a vetésforgó, a jószágállomány beírásakor. Tavaly áttértünk az e-Agrar rendszerre, s ez azt jelentette, hogy szakítottunk az államkincstárral, és számítógéppel visszük be az adatokat. Nem mindenki van otthon az internetes világban, ezért segítünk annak, aki kéri. A mezőgazdasághoz kötődő pályázatok megírásában is segítséget nyújtunk. A gazdairodában folyik a helyi lapnak, a Hírharangnak a szerkesztése és nyomtatása, illetve mi segítünk a helyi civil szervezeteknek a pályázatok megírásában – számolt be Király Zoltán. 

 

 

A Gunaras bejáratánál lévő fasort is a gazdakör tagjai ültették el (Lakatos János)

A Gunaras bejáratánál lévő fasort is a gazdakör tagjai ültették el (Lakatos János)

Nyitókép: Király Zoltán (Lakatos János fotója)