( Három történet et aj ánlok figyelmükbe, amelyek az Ének Bajsáról címet viselik, feltehetően még a XIX. század közepe táján íródtak, de szerzőjük ismeretlen, így én csak közreadom őket, hogy a ma embere is megismerhessen néhány pillanatképet az akkori eseményekről. Íme az első.)
Bajsa nemcsak földrajzilag, hanem politikailag és társadalmilag is Bács-Bodrog vármegye központja volt, hiszen vagy a főispánja, vagy az alispánja, esetleg a főjegyzője, de valamelyik potentátuma bizonyosan a bajsai Vojnichok és Zákók közül került ki. Így aztán Bajsán tartották meg a vármegyére szóló névnapokat, esküvőket, no meg a búcsúkat.
A bajsai búcsú volt az ősidőktől történelmileg megállapított napja a topolyai és a bajsai legények mérkőzésének. Habár a szolgabíró két külön kocsmába terelte a bajsai és a topolyai legénységet, de azért vecsernye után át-áttévedt valamelyik topolyai legény a bajsaiak kocsmájába leányt nézni.
Nohát az már tűrhetetlen, hogy egy bajsai leánnyal topolyai legény táncoljon. Még a nóta közben lekapták a kalapját és kihajították. A kalapot pedig a tulajodonosa követte.
Ez volt a hadüzenet. A kidobott legény nemsokára tized-, huszad-, harmincadmagával tört be a kocsmába. Rögtön előkerültek a bajsaiak pad alá rejtett ólmos botjai, elővillantak a topolyaiak jól kiköszörült bicskái, s olyan csata alakult ki, hogy azt még a csendbiztos legényei is messzire elkerülték.
A vége általában az volt, hogy mindkét kocsma a topolyai legényeké lett, de ők fizették az összetört székek, padok, lámpák és ablakok árát is.
Az estére hazavonuló topolyai legények után nagy hangon kiáltozták a bajsaiak:
– Lesz még Bajsán búcsú!
– Eljövünk! Itt leszünk! – kiáltották vissza a topolyaiak, és vígan táncolva, ugrálva haladtak a sebesülteket vivő kocsi után.
