Idén nyáron nem vettem új szandált, ruhát, nadrágot, csupán két pólót és egy papucsot, de közben egy nagy zsák ruhaneműtől megszabadultam. Nem könnyű, de tudatosan kerülöm az impulzusvásárlást. A szekrényekben igyekszem rendszerezni a dolgokat, s látom, az évekkel, évtizedekkel ezelőtt vásárolt szoknya, nadrág újra elővehető, de az utóbbi évek szerzeményei néhány mosás után szinte használhatatlanná válnak, kifakulnak, megnyúlnak vagy éppen összemennek. Annak is örülök, hogy lányom számára első szempont egy ruha anyaga. Szívesen magára ölti a nagyi egykori és anya nagylánykori, természetes alapanyagú ingeit, szintetikus anyagok helyett előnyben részesíti a pamut-, len-, selyem-, kendertextíliákat vagy egy gyapjúpulóvert.
Látjuk, hódítanak a kínai webshopok, olyan olcsón kínálják a termékeiket, hogy még a silány minőség is megbocsátható. Van, akikhez szinte naponta jár futár, és sokszor halljuk: ha csak párszor használom, akkor is megéri.
A bolygónk mindeközben fuldoklik a hulladéktól, amiben jelentős szerepe van a divatiparnak. Erre a jelenségre válasz lehet a slow fashion mozgalom, amely a fenntarthatóságot helyezi előtérbe, és a slow dining, a lassú étkezés mintájára indult el, amely a környezetre és az egészségre egyaránt káros gyorséttermek helyett a helyi termelőket részesíti előnyben. Ugyanez átültethető az öltözködésre is. Nincs szükség annyi ruhára, amit ma előállítanak. Ezt jól szemléltetik az Afrika partjainál a kidobott ruhahegyekről készült képek. Tapasztaljuk azt is, hogy ma már a segítőközpontok annyira telítettek, hogy szinte visszautasítják a ruhaadományokat.
Az öltözködésünkkel is környezetpusztítást végzünk. Éppen ezért lenne fontos, hogy a mennyiség helyett a minőségre fókuszáljunk.
