2024. május 11., szombat

A szabad alkotás lehetősége

Topolyán mutatkoztak be Észak-Vajdaság amatőr képzőművészei

Tizennégy szervezethez tartozó, illetve önhálóan bemutatkozó 45 észak-vajdasági alkotó küldött képet az amatőr képzőművészek 23. körzeti szemléjére, amelyet Topolyán tartottak meg a hétvégén a Művelődési Ház és a Vajdasági Amatőr Képzőművészek Szövetségének szervezésében. A megjelenteket Bábi Tomović Irena köszöntötte a házigazda intézmény nevében, és bátor, szabad alkotásra ösztönözte a képzőművészet vizeiben megmártózókat Pablo Picasso soraival: „Minden gyerek egy művész, a kérdés csak az, hogy maradjon művész, ha már felnőtt.” Ezután Savo Vučibabić, az Amatőr Alkotók Vajdasági Szövetségének titkára gratulált minden kiállítónak, ezt követően Mile Ignjatov művészettörténész, a tárlat szelektora méltatta az amatőr alkotás fogalmát és a lelkes amatőr képzőművészek munkáinak fontosságát.

– Rendkívül vékony a határ az úgynevezett amatőr és a professzionális festészet között. Ma is él még az a sztereotípia, hogy az amatőrök elsősorban az „egyszerű” tájképek naiv megfestői, miközben tájképet festeni, naiv technikában alkotni egyáltalán nem egyszerű! Azt pedig mondanom sem kell, hogy ez a skatulya egyáltalán nem helytálló, hiszen az amatőrök manapság is már több dimenzióban igyekeznek megragadni a valóságot, és szimbólumokkal, metaforákkal fejezik ki magukat, akárcsak az iskolázott, professzionális társaik – mondta egyebek mellett Mile Ignjatov, aki ezúttal a rendezvényre nevezett alkotások mintegy felét juttatta tovább a november 6-án Törökbecsén megrendezésre kerülő vajdasági szemlére. A többféle technikával készült festményekből, grafikákból, digitális fotókból és szalmaképekből álló tárlatot október 18-áig tekinthetik meg az érdeklődők a művelődési ház galériájában Topolyán.