Búcsú Péter: Mivel a legkönnyebb lenne valami megfoghatót felhozni, én most mást mondanék. Jók az elképzelések ebben a városban, sok szép tervről tudunk, a megvalósításukat azonban valami mindig megakadályozza, késlelteti. Nagy kerékpáros vagyok, sokszor bejárom az egész várost, a fél községet, ezt nagyon szeretem. Lokálpatrióta vagyok, de máshol is el tudnám képzelni az életemet.
Náray Éva: Mert szeretem. Nem tudom megmagyarázni, miért. Nem vagyok képes racionálisan, érzelmek nélkül szavakba foglalni, hogy mit jelent nekem a város, ahol születtem, ahol felnőttem, ahol először voltam szerelmes, ahol a családom, az édesanyám és a barátaim élnek, ahol az édesapám, a nagyszüleim és a barátaim nyugszanak, ahol a gyerekeim felcseperednek, ahonnan akkor sem voltam hajlandó elköltözni, amikor több mint két évtizedig Újvidéken dolgoztam, és naponta utaztam. Ahol ma dolgozom, és ahol az utcán, a piacon rám köszönnek az emberek. Egyszerűen csak: itt vagyok itthon.
Cservenák Pál: A múltjáért szeretem. Gyermekkoromban mindig azt hallottam, hogy ennek a városnak nincs múltja, de bizony, hogy van, s én ezt szeretem kutatni, a régmúltat s a közelmúltat egyaránt. Régi cserépdarabok, dokumentumok titkát megtudni. Büszke vagyok arra, hogy Topolya a XIX. században már mezőváros volt. No és a lakosai miatt, akik annak idején sokat tettek azért, hogy fejlődjön, s Vajdaságban a négy legfejlettebb kisváros közé tartozzon. Sajnos, már ez is a múlté.
Dr. Námesztovszki Zoltán: Minden ideköt: a több évtizedes munkám a szülészeten, a sporttevékenységem, sokáig kosárlabdáztam, a hobbim, vadász vagyok, feltérképeztem a topolyai társasvadászat történetét is. Bár többször adódott lehetőség, elmehettem volna a nagyvilágba, nem tettem. Ma mégis legjobban az otthonomban, az utcámban érzem magam, no és a hobbimnak köszönhetően a természetben, vagyis Topolya határában.
