A régi világban rendkívül jól jövedelmező foglakozás volt a szűzdohánnyal való kereskedés. Csinálta is, akinek módjában állt. Azt nem kell mondanunk, hogy Rakk Jóska bácsi is ebbe a bandába tartozott, de szerencséjére, megúszta apróbb büntetésekkel. Ennek ellenére finánc, rendőr, csendőr közelsége nem nagyon volt számára kívánatos.
Egyszer elhatározta, hogy megfuttatja a fináncokat, ha addig él is, mert egy alkalommal lefülelték kupeckodás közben.
Az akkori világban nem volt ennyiféle szállítóeszköz, táska, bőrönd, hátizsák stb. Egyszerű parasztzsákba tették a szállítandó tárgyat, vállra vették, s indultak vele. Tudnunk kell, hogy a szűzdohányt is így szállították, s Jóska bácsi is ezt a „cipekedési” módot választotta. Éppen ezért bepakolt a zsákjába gyors mozdulatokkal egy nagy marék pelyvát, és rátartian lépett el a szűzdohányt „szuktató” fináncok előtt, mint aki éppen azt visz a vállán. Hosszú lábával nagyokat lépegetve megindult a fináncok előtt, azok meg kurta lábaikkal utána. Amikor már úgy gondolta, hogy jól kifárasztotta a pénzügyőröket, egy lombos fa alatt leült, mint akinek a legjobb rendjén megy a dolga. A hajcsárok nagy lihegve odaértek a következő kiáltással:
– No, most megvan kee, ide a szűzdohánnyá!
– Nálam ilyesmi gyerekeim nincs, nézzétek meg, ha nem hiszitek!
A fináncok mohón kaptak a zsák után, de az meglehetősen könnyűnek tűnt. Hát amikor a kövérebb könyökig kotorászott a zsákban, kiemelt belőle egy marok pelyvát, és dühében a földhöz vágta, és az szerteszét szállt a levegőben.
Ekkor hangzott el Jóska bácsi intelme:
– Ja, gyerekeim, máskor jobban nyissátok ki a szemeteket!
