2025. július 13., vasárnap

Világvége-hangulat Szabadkán

A leggyorsabban a tartós élelmiszerek, a gyümölcs és a hús tűnik el a pultokról
A friss hús már kora délelőtt elfogyott

A friss hús már kora délelőtt elfogyott

A koronavírus jegyében „emlékeztek meg” tegnap Szabadkán a fogyasztói világnapról. Hiába szólították fel az elmúlt napokban az államvezetés, az egészségügy, valamint a fogyasztóvédelmi szervek illetékesei a polgárokat, hogy ne spájzoljanak az alapvető árucikkekből, hiszen a koronavírus terjedésének folytán kialakult helyzet ellenére is mindent meg lehet majd vásárolni, tegnap Szabadka egyik legnépszerűbb önkiszolgálójában szinte harc folyt a különböző termékekért, az alkalmazottak alig győzték újratölteni a „kifosztott” pultokat. A friss hús már kora délelőtt elfogyott, délután egy óra környékén már csak egyetlen szelet karaj árválkodott a hűtőben. Étolajból is csak kevés maradt, mint ahogyan bizonyos fajta déli gyümölcsből és zöldségfélékből, sőt a toalettpapír szintén kelendőnek bizonyult, mint bizonyos márkájú palackozott vizek és száraz kekszek is.
Az elárusítók megrökönyödve szembesültek a jelenséggel. Lapunk újságírójának nem hivatalosan elmondták, hogy minderre semmi szükség, mindenből van elegendő, ám mivel bizonyos termékekből nem tudnak korlátlan mennyiségeket tárolni az üzlet raktárában, megtörténhet, hogy néhány napig ezeket az árucikkeket nem lehet megvenni. Nem azért, mert nincsen a piacon, hanem azért, mert a vásárlók legtöbbje természetellenes mennyiségeket vásárolt fel – mondta az alkalmazott. „Ha a vírus nem végez velünk, majd mi végzünk egymással” – élcelődött az önkiszolgáló kedves alkalmazottja és lapunk újságírója.

Magyar ember Magyar Szót érdemel