Szeptember elsején a városnapi ünnepségek keretében harmadik alkalommal rendezik meg a Szabadkai Félmaratont, amelyet hagyományosan Fuss a történelmen át mottóval hirdettek meg. Az esemény részleteit pénteken a városháza Médiaközpontjában megtartott sajtótájékoztatón ismertették.
Horvát Tímea, Szabadka alpolgármestere a sajtótájékoztatón a rendezvény jelentőségére hívta fel a figyelmet.
– Az elmúlt évek alatt a félmaraton a város védjegyévé vált. Évről évre egyre több résztvevője van a rendezvénynek, ami bizonyítja azt, hogy Szabadka sportváros – hangsúlyozta Horvát Tímea.

Žika Savin, Pásztor Bálint, Horvát Tímea és Nenad Bogar (Fotó: Gergely Árpád)
Pásztor Bálint köztársasági parlamenti képviselő, a Horizont Sportegyesület tagja, arra hívta fel a figyelmet, hogy az idei rendezvény résztvevőinek a száma idén 1300 és 1400 közé tehető. Hozzátette, hogy az előző évi félmaratonon 634-en futottak, ami azt jelenti, hogy megduplázódott a versenyzők száma. Rámutatott arra, hogy ezen az eseményen nemcsak a város polgárai, hanem számos külföldi személy is részt vesz. Idén tizenöt országból 250 futó érkezik a félmaratonra. A legtöbben, 200-an Magyarországról jönnek, ezenfelül többek között Horvátországból, Montenegróból, Bosznia-Hercegovinából, Oroszországból, de még a távoli Nepálból és Ausztráliából is érkeznek versenyzők.
– Ezeknek az adatoknak a fényében leszögezhetjük, hogy a Belgrádi Maraton és Félmaraton után a Szabadkai Félmaraton a legtömegesebb futam Szerbiában. Ugyancsak a Belgrádi Maraton és Félmaraton után a Szabadkai Félmaraton büszkélkedhet a legtöbb külföldi résztvevővel is – mondta a parlamenti képviselő.
Pásztor Bálint végül a szabadkai polgárok türelmét kérte, ugyanis a félmaraton ideje alatt, szeptember elsején 9 és 13 óra között útlezárásokra kell számítani.
Nenad Bogar, a Horizont Sportegyesület tagja arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy minden résztvevő ajándékcsomagot kap a szervezőktől, míg Žika Savin, a Horizont sportegyesület alelnöke elárulta, hogy a versenyzők számára látogatást szerveznek a Városházába, a Zsinagógába és a Raichle-palotába.
