A gazdaság, ezen belül a mezőgazdaság, továbbá az idegenforgalom, a kultúra és az IT-szektor területén bővítené ki az együttműködést Szabadka és Egyiptom, állapodott meg szombaton Stevan Bakić polgármester és Amr Aljowaily, az Egyiptomi Arab Köztársaság belgrádi nagykövete. A két ország kapcsolatai baráti jellegűek, ez pedig a helyi szintű együttműködés elmélyítésének is kiváló alapját képezi, emelte ki a találkozót követően megtartott sajtótájékoztatón Stevan Bakić, mondván, hogy munkatársaival Szabadka és Palics gazdasági, idegenforgalmi és kulturális lehetőségeiről tájékoztatták a nagykövetet. A polgármester szavai szerint ezt követően arra a megállapításra jutottak, hogy az együttműködést számos területre lehet kiterjeszteni, mindenekelőtt a mezőgazdaság, az idegenforgalom és a kultúra területén. Mint azt Stevan Bakić hozzátette, Egyiptom és az Észak-Bácskai Közigazgatási Körzet gazdasági társaságai között tavaly január és november között 300 ezer dollár értékben valósult meg árucsere-forgalom, ami 197 százalékos növekedést jelent 2019 ugyanazon időszakához képest, ám a lehetőségek tükrében továbbra sem minősíthető kielégítőnek. Stevan Bakić arra is emlékeztetett, hogy a Vajdasági Gazdasági Kamara és az Alexandriai Gazdasági Kamara nemrégiben együttműködési megállapodást írtak alá, Egyiptom nagykövete ehhez kapcsolódóan arra kérte, hogy Szabadka is kapcsolódjon be az ennek az együttműködésnek a terén kezdődő tevékenységbe. Ennek okán a Vajdasági Gazdasági Kamara Egyiptomba látogató küldöttségében Szabadka is képviselteti majd magát, húzta alá a polgármester.
Amr Aljowaily értékelése szerint a gazdasági és a kereskedelmi együttműködés valóban a legfontosabb, ám második helyen az idegenforgalom és a kultúra áll. A nagykövet lenyűgözőnek tartja Szabadka kulturális életét és örömmel látná, ha a helyi fesztiválokon minél gyakrabban vennének részt egyiptomi fellépők. A Szabadkai Városi Könyvtár tavalyi fontos jubileumáról is értesült, elmondása szerint egyiptomi könyveket hozott ajándékba.
A turizmus területéhez kapcsolódóan abban állapodtak meg, hogy Egyiptomban bemutatják Szabadka, valamint Szerbia idegenforgalmi kínálatát, tette hozzá Amr Aljowaily, majd a gazdaság tekintetében kiemelte: „Egyiptom a világ egyik legnagyobb citrusgyümölcs- és olajbogyó-exportőre, míg Szerbia jelentős kukorica-, napraforgó- és búzatermelő."
