„Az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium helyi önkormányzatokkal foglalkozó részlege közölte, hogy vasárnap nem szerveznek vakcinációt a lakosság számára, és azt a napot az oltásra használt összes helyiség fertőtlenítésére használják ki” – áll a Szabadka Város Közigazgatási Hivatalának szerkesztőségünkbe csütörtökön eljuttatott értesítésében.
„A Szabadkai Egészségház adatai szerint az új városháza épületében berendezett oltóponton január 20. és 27. között a kínai Sinopharm oltóanyagot 4495 szabadkai lakos vette fel, 1256-tal többen, mint ahányan előzetesen kérték. Szerdán a szabadkai Gerontológiai Központ 150 lakója kapta meg a második oltást a Pfizer-vakcinából, pénteken pedig a Szabadkai Közkórházban kezdik meg azoknak az egészségügyi dolgozóknak az újraoltását, akik három héttel korábban már felvették az első oltást.

(Fotó: Gergely Árpád)
Csütörtökön 198 olyan személy oltását tervezték az új városházán nyitott oltóponton, akik az eUprava rendszeren keresztül kaptak időpontot.
Csütörtök 11 óráig 168 szabadkai lakos vette fel a védőoltást.
Az új városházán működő oltópont a csütörtöki nap folyamán 8 órától 17 óráig volt nyitva, és négy csapat végezte a vakcinációt.
Szabadkán eddig összesen 5495 személy lett beoltva a koronavírus ellen, az e-Uprava portálon
keresztül pedig 12 490 szabadkai polgár jelentkezett az oltásra.
A szabadkai helyi önkormányzat kéri a polgárokat, hogy továbbra is jelentkezzenek a védőoltásra az eUprava https://imunizacija.euprava.gov.rs portálon vagy a 0800/222-334-es telefonszámon.
A szerb kormány határozata alapján kedd óta az oltópontokon csak azok kapják meg a védőoltást, akik az eUprava által kaptak értesítést és időpontot” – olvasható az értesítésben.
