Javában zajlik a palicsi Dominus villa felújítása. A beruházás részeként a villa mögött egy új szálloda is helyet kap. A beruházás a védett történelmi városmag területén jön létre. A tervek szerint a felújított villa a hotel részét képezi majd, és ezen keresztül lehet megközelíteni az új épületet.
A beruházás részleteiről Szűcs Balázs, a Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet igazgatója elmondta, az egykor családi üdülőként szolgáló villa az évtizedek során több átalakításon is átesett, miközben állapota folyamatosan romlott.
– A Dominus villa feltehetőleg a XIX. század legvégén épült. Ez egy nagyon pici családi üdülő volt, mindössze mintegy 80 négyzetméteres alapterülettel. Az idők során több átalakítást is végeztek rajta, hátulról, mindkét oldalán kisebb részeket építettek hozzá, így már régen nem az eredeti állapotát tükrözte. Az államosítás után ismét magántulajdonba került, de nem rendeltetésszerűen használták. Mögötte egy családi ház is épült, maga a villa is lakott volt, de valójában sosem újították fel. Az utóbbi húsz évben annyira elhanyagolt állapotba került, hogy a tetőszerkezete is megrogyott, a falai pedig a nedvesség hatására megrepedeztek – mondta el Szűcs Balázs.
Az igazgató arról beszélt, hogy Palicson a talajviszonyok különösen nagy terhelést jelentenek a régi épületek számára. Kiemelte, hogy a Dominus villánál is elsősorban az alapozás károsodása okozta a legsúlyosabb problémákat.
– A talajvíz Palicson folyamatosan „dolgozik”, ehhez társulnak a téli fagyok is. Ha egy ilyen épületet nem fűtenek, a nedvesség és a fagy együtt rendkívül súlyos károkat okoz. Ezek a villák még nem vasbeton alapokra épültek, hanem téglából készült alapokra. Az évtizedek során a kötőanyagok elhasználódnak, maga a tégla is tönkremegy, emiatt pedig megsüllyed az épület. Pontosan ez történt a Dominus villával is, ezért került ilyen rossz állapotba – hangsúlyozta.
Szűcs Balázs elmondta, hogy bár a villa önálló műemlékként nem áll országos védelem alatt, a Községközi Műemlékvédelmi Intézet kiemelt figyelemmel kezeli. Hangsúlyozta, hogy az épület értékét nem csupán saját története adja, hanem az is, hogy a Spliti fasor és a palicsi történelmi városmag meghatározó eleme.
– A Községközi Műemlékvédelmi Intézet számon tartja ezt a villát, minden városrendezési tervben szerepel mint értékes épület. Már önmagában az is különleges értéket jelent számára, hogy a Spliti fasorban található. Ez a környezet emeli ki igazán ennek a kis villának a jelentőségét. A XXI. században természetesen át kell gondolni, hogyan lehet egy ilyen épületet életben tartani, ezért nagyon örülünk annak, hogy az új tulajdonos a megőrzés, és nem a bontás mellett döntött – emelte ki.
Az igazgató ismertette, hogy a felújítás rendkívül összetett feladat lesz, hiszen az épület állapota miatt több szerkezeti elemet is ideiglenesen el kell bontani.
– Amikor egy épület ennyire rossz állapotba kerül, nekünk is egyre kevesebb jogi eszközünk marad a megvédésére. Ha összeomlik, gyakorlatilag nincs olyan jogi lehetőségünk, amellyel bárkit kötelezhetnénk arra, hogy újra felépítse. Ezért különösen fontos, hogy most a tulajdonos vállalta a teljes rekonstrukciót. Természetesen előfordulhat, hogy egy-egy fal vagy mennyezetrész beomlik a munkálatok során, ezért bizonyos falszakaszokat, akár tartófalakat is ki kell majd cserélni. Ezek azonban ideiglenes beavatkozások, minden visszaépül az eredeti formájában. Nem lebontják a villát, hanem megmentik – szögezte le.
A szakember ezt követően részletesen beszélt arról is, hogyan fog kinézni a felújított épület. Elmondta, hogy minden részletet az eredeti állapot szerint állítanak helyre, beleértve a terasz faburkolatát is, amely a legjellegzetesebb díszítőeleme. Szűcs Balázs ismertette azt is, hogy a villa mögött felépülő új szálloda kialakításánál szintén elsődleges szempont volt a történeti épület megőrzése és érvényesülése.
– A villa mögé egy szintén visszafogott megjelenésű, nagyjából azonos magasságú épület kerül. Az volt a célunk, hogy az új hotel ne uralja a környezetet, hanem inkább háttérbe húzódjon. A Dominus villa adja meg ennek a helynek a karakterét és szépségét, ezért nem szerettük volna, hogy egy új épület elnyomja. A két objektumot összekötik, de kizárólag a hátsó részen, hogy a történeti villa továbbra is önállóan érvényesülhessen – ismertette.
A beruházó a szabadkai MD Inženjering vállalat. A tervek szerint a szálloda 2027-re készül el. Az igazgató arra is kitért, hogyan sikerült ezt a koncepciót elfogadtatni az épület tulajdonosával.
– Hosszas tárgyalások előzték meg ezt a döntést. Sikerült meggyőzni a tulajdonost arról, hogy valójában maga a villa adja az egész beruházás értékét. Ha ez az épület nem lenne itt, a telek önmagában nem jelentene különleges vonzerőt. Több olyan példát is láttunk már Palicson és máshol, ahol a régi épületet lebontották, helyére pedig egy teljesen új került. Az ilyen épületek azonban nem különböznek más új szállodáktól. A turistákat nem ez érdekli. Őket azok az épületek vonzzák, amelyek történetet hordoznak, ezért a tulajdonos is belátta, hogy a villa megőrzése jelenti a beruházás igazi értékét – hangsúlyozta.
Az igazgató szerint nemcsak a turisták számára fontos egy ilyen épület megmentése, hanem a helyi közösség számára is.
– A szabadkai embereket is az teszi igazán boldoggá, amikor látják, hogy a régi épületek megújulnak, visszanyerik eredeti szépségüket, és ismét méltó helyet kapnak a város életében – fogalmazott.
Nyitókép: Fotó: Herczeg Zsolt



