Az íráshoz fotógaléria kapcsolódik.
A Vajdasági Magyar Szövetség Női Fórumának szabadkai tagozata és a Lavandemagie Egyesület idén 13. alkalommal rendezi meg a Jótékonysági Levendulanapokat a szabadkai Vasutas-település üzletközpontjában. A rendezvény hangulatát ma 18 óráig, vasárnap pedig reggel 8 és 12 óra között levendulaillat és francia sanzonok teszik különlegessé. A kiállítók asztalainál levendulacsokrokat, levendulaszörpöt, levendulavizet, levendula mintázattal készült tárgyakat, kozmetikumokat, levendulaolajat, lekvárokat, valamint kézzel varrott játékokat és sok más, levendulához köthető terméket lehet megvásárolni. Emellett gasztronómiai különlegességek is kóstolhatók. A bevételt tanszercsomagok és karácsonyi csomagok megvásárlására fordítják, amelyeket a környéken élő gyermekek számára juttatnak el a szervezők.
A mai ünnepélyes megnyitón Rózsa Ramóna, és a Női Fórum elnöke, Góli Csilla, Szabadka Város alpolgármestere, valamint Mészáros Klaudió, a Vasutas-település helyi közösségének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.
Rózsa Ramóna elmondta a Jótékonysági Levendulanapok legfőbb célja, hogy erősítsék a közösséget, miközben egy jó ügyet is szolgálnak.
Emellett lényeges számukra az is, hogy minél többen megismerjék a levendulát és annak sokoldalú felhasználási lehetőségeit.
Dér Dianna felvétele
Dér Dianna felvétele
– Nagy öröm számunkra, hogy 13. alkalommal rendezhetjük meg ezt a programot. Hálás vagyok, hogy évről évre ilyen sokan csatlakoznak hozzánk, és együtt tehetünk egy nemes ügyért. Külön köszönöm árusainknak, hogy minden évben beírják naptárukba rendezvényünket, és örömmel térnek vissza hozzánk. Köszönettel tartozunk támogatóinknak és minden segítőnknek is, hiszen az ő önzetlen munkájuk nélkül ez a nap nem valósulhatna meg – emelte ki az esemény egyik szervezője.
Góli Csilla hangsúlyozta, a Vasutas-település mindig is közösségi tér volt. Itt mindig lehetett találkozni emberekkel, beszélgetni, megosztani egymással a mindennapok történéseit, és megkérdezni egymástól, hogy ki hogy van.
– A levendulanapok a családunk életének is meghatározó részévé vált. Külön öröm, hogy a rendezvény a gyermekeknek is gazdag programkínálatot nyújt, a legkisebbek számára több izgalmas foglalkozással és aktivitással készültek a szervezők. Gratulálni szeretnék mindenkinek, akik idejüket és energiájukat nem sajnálva, önzetlenül és áldozatos munkával egész évben azon dolgoztak, hogy ez a rendezvény ismét megvalósulhasson – hangsúlyozta Szabadka Város alpolgármestere.
Dér Dianna felvétele
Dér Dianna felvétele
Mészáros Klaudió megköszönte Góli Csillának, hogy elindultak a Majsai úti körforgalom előmunkálatai. Mint fogalmazott, a több mint 135 millió dinár értékű beruházás megmutatja mennyire fontos, hogy a VMSZ képviselői a helyi közösségtől a köztársasági szintig minden döntéshozatali szinten jelen vannak, hogy a megfelelő helyre menjen a megfelelő pénz.
Az eseményen mások mellett jelen volt Kabók Erika, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tájékoztatásért felelős tagja.
A közönséget a szabadkai Crystal Dance Stúdió tánccsoportja is meglepte egy kedves produkcióval.
Nyitókép: Dér Dianna felvétele



