Közös kincsünk a népmese

A népmese korábban a falusi közösségekben a felnőttek szórakoztatását szolgálta, majd elsősorban a gyermekeknek szánt műfajként tekintettek rá. Erre rácáfolva kezdtek újra életre kelni a népmesemondó körök, amik bizonyították, hogy a népmese mindenkié. Vajdaságban több mint 30 évvel ezelőtt indult útjára a Kálmány Lajos Népmesemondó Verseny, aminek köszönhetően számos mesemondó kör alakult meg. Az egyik legelismertebb népmesemondó kör a hajdújárási Lifka Sándor Művelődési Egyesület berkein belül működik. Vezetője Szalai Eszter, aki már több mint harminc éve tanítja az élőszavas mesemondást a gyerekeknek.
A hajdújárási mesemondók heti rendszerességgel találkoznak a helyi kultúrotthonban. A nyolcéves Engi Abigél ottjártunkkor éppen népmesét tanult. A kislány a Szalai Eszter által elmondott népmesét a saját szavaival igyekezett visszamondani. 
– Míg kisebbek voltunk a testvéremmel, anyukám gyakran olvasott nekünk mesét, majd a testvérem csatlakozott elsőként a népmesemondó körhöz, négy éve pedig én is tagja vagyok. Nagyon szeretek ide járni, mert új dolgokat tanulunk és rendszeresen járunk népmesemondó versenyekre – mondta el Engi Abigél.
A gyerekek szókincse a mesében többször elhangzott új szavakkal gazdagodik, tájszavak ismeretével bővül. A gyerekeket a szülők is elkísérik a foglalkozásokra, így szerette meg a népmesemondást Sztipáncsevity Anita is. A kisfiával való otthoni gyakorlás késztette arra, hogy csatlakozzon a felnőtt népmesemondókhoz.
– Ahogy gyakoroltuk a meséket, olyan érzésem volt, hogy valami kimaradt az életemből. Viszont azt gondoltam, hogy erre még mindig nem késő. Amikor elkezdtem, akkora lendület volt bennem és annyira élveztem azt, amit csinálok, hogy már a kezdetekkor sikerült bezsebelnem egy második helyezést – mondta el Sztipáncsevity Anita, aki azt is hozzátette, a népmesemondás az évek alatt a mindennapjai részévé vált.
Vajdaságra mindig is jellemző volt a történetmesélés, leginkább a felnőttek között, amire a néprajzkutatók is felfigyeltek. A felgyűjtött anyag tetemes, és ebből meríteni tudnak a mesemondók is. Szalai Eszter lapunknak elmondta, Hajdújáráson igyekeznek a saját környezetükből származó anyagot használni.
– Több bácskai településről ismerünk meséket. Ezek többségét a hatvanas-hetvenes években történt gyűjtéseknek köszönhetően. A meseanyagok szempontjából több település is kivételesnek számít. Régen a falu mesemondója általában a közönség aktuális hangulata és saját kedve szerint állt elő történeteivel, ezt próbáljuk erősíteni ebben a népmesemondó körben is. Raffai Judit néprajzkutató azt szorgalmazta, hogy a népmesekörök az élőszavas mesemondás felé forduljanak. Az élőszavas népmesemondás nem egyszerűen a szöveg felolvasásáról, vagy szó szerinti megtanulásáról szól. Ebben a műfajban a szöveg nincs kőbe vésve. A legjobb, hogy ha a népmesét annak a szájából hallja a népmesemondó, aki tanítja. A gyerek ilyenkor értelmezi, majd megérti az adott mesét. A mesemondó fejében kialakul a mese váza, a történések sorrendje és miértje, de a szavakat és a leírásokat ott, abban a pillanatban alkotja. Ezért nincs két egyforma előadás. Ha a mesélő a saját lelki szemei előtt látja az eseményeket, akkor nem felidézi, hanem közvetíti a történetet. Fontos, hogy a mesemondó egész lényével meséljen. Ehhez hozzátartozik a különböző hangszínek megjelenítése a különböző karaktereknél. A kezek munkája, tehát a gesztikuláció és gyakran még a tekintet is hozzájárul ahhoz, hogy a hallgatóság előtt megelevenedjen a mese – részletezte az élőszavas mesemondás jellemzőit Szalai Eszter, aki a helyi mesekincs fontosságára is felhívta a figyelmet.
A mesemondó számára a leghitelesebb forrás a saját környezetéből származó anyag. Erre kiváló példa a ludasi Szűcs László mesekincse, amit Raffai Judit gyűjtött és jegyzett le. Ezek a mesék nem idegen szövegek, hanem a közösség saját szellemi örökségének részei. 
– Raffai Judit meggyőződése volt, hogy a jó mesemondó onnan merít, ahonnan származik. A mesélő akkor tud igazán azonosulni a történettel, ha az a saját kulturális gyökereiből táplálkozik. A hajdújárási mesemondók arra törekszenek, hogy életbe tartsák ezt a mesekincset. A magyar népmesékben olyan nélkülözhetetlen értékek vannak, amik meghatározzák a gyermek szellemi fejlődését, továbbá erkölcsi tartást adnak. A gyermekek számára a tanulási folyamat sokkal gördülékenyebb, ha a mese nyelvezete egyezik a környezetükben hallott élő beszéddel – tette hozzá Szalai Eszter. 
Vajdaságban sok mesét szerető fiatal van, amit a hajdújárási népmesemondó kör is bizonyít, ahova örömmel járnak a gyerekek. De fiatal felnőttből, a tudását átadni vágyó mesemondóból sincs hiány. A hajdújárásiak jelenleg a Kálmány Lajos Népmesemondó Versenyre készülnek, amit áprilisban tartanak meg.