A Városháza szíve

A szabadkai Városháza a magyar szecesszió egyik gyöngyszeme. Nem csupán egy épület, hanem az egész régió kiemelkedő kulturális és történelmi jelképe, a magyar szecessziós építészet egyik legfigyelemreméltóbb alkotása. Az épület mai napig tartó töretlen népszerűségét és jelentőségét látva, lapunk ezen sorozatában a Városháza megépítésének főbb momentumait, a hozzá kapcsolódó meghatározó személyeket, egyes elemeit, illetve a felújítási munkálatokat mutatjuk be részletesen. Célunk, hogy olvasóink közelebb kerüljenek ehhez az építészeti remekműhöz, és megismerjék azokat a részleteket is, amelyek felett a mindennapi rohanásban gyakran elsiklunk. A sorozat hatodik részében a Városháza dísztermét mutatjuk be.
A városháza nem csak művészeti objektum, de közszükségletet kielégítő épület is egyben – olvasható a Braun Henrik által szerkesztett kötetben. Ezért a szabadkai Városháza is a város kellős közepén, legjelentősebb terén épült fel. A monumentális és díszes helyiségek az épület közepén vannak. Annak idején a hatalmas tornyok alatt kaptak helyet a tanácstermek, mintegy jelképezve a város erejét. Az épület külső tagozása elárulja a termek elhelyezését. Az erkélyek az előkelőbb helyiséget díszítik. A Városházát központi fűtéssel, villany- és gázvilágítással szerelték fel. Szobái nagyok és világosak, a zárt folyosók útján pedig minden hivatal könnyedén elérhető. A faragott kőárkádok, kovácsolt vaskapuk, a helyiségek festései, majolika burkolatok és a megannyi magyaros díszítőelem a kornak megfelelő modern formában jelenik meg a szemlélődő előtt.

Mégis a Városháza szíve a monumentális nagy díszterem, amely nemcsak központi elhelyezkedésével, hanem lenyűgöző szépségével is kiemelkedik. A terem méltó helyszínt biztosít a képviselő-testületi üléseknek, nívós koncerteknek, esküvőknek és kiemelt jelentőségű eseményeknek. A belső tér legfőbb ékei a káprázatos színekben pompázó ólomüveg ablakok. A fő művek Róth Miksa tehetségét dicsérik, erről a sorozat korábbi cikkében már írtunk. A Városháza díszes belső tereit, a nagy tanácstermet, a Zöld és a Sárga termet, valamint az előcsarnokokat a székelyföldi és kalotaszegi népművészet ihlette. A falakon és a díszítéseken mindenütt a tájegységekre jellemző növényi motívumok köszönnek vissza. A díszterem előterének mennyezetét a kalotaszegi „varrottasok” jellegzetes kék és piros motívumai ékesítik. A tervezők tudatosan emelték át a népi hímzés ismétlődő mintavilágát, amely a 19. század végén vált országosan ismertté az 1885-ös Országos Kiállításon. Majd 1892-ben Jankó János is megemlíti ezt a Kalotaszegről írt tanulmányában. Malonyai Dezső a kalotaszegi népművészetről szóló, antológiai jelentőségű kiadványa, amely 1907-ben jelent meg, szintén említést tesz róla.
A tervezők, Jakab Dezső és Komor Marcell a népi hímzés mellett kiemelt figyelmet szenteltek a székelyföldi és kalotaszegi fafaragás hagyományainak is. Ez a törekvés a Városháza belső tereiben válik igazán kézzelfoghatóvá, ahol a fa mint domináns anyag kapott szerepet. A falakat borító faragott burkolatok, a padsorok, az ajtók, valamint a pódium mellvédje és a székek is mind aprólékos munka gyümölcsei. A Városháza ezen szegletei nemcsak az építészeti szaktudásról, hanem kulturális gyökereink szeretetéről is tanúskodnak, minden belépőt emlékeztetve a magyarság gazdag örökségre.