A szabadkai városi képviselő-testület csütörtökön tartja meg sorrendben tizenharmadik rendes ülését, amelyen 26 napirendi ponttal kapcsolatban döntenek a képviselők. Az ülés kapcsán Gyivánovity Dániel, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke sajtótájékoztatót tartott. Mint mondta, több éves gyakorlatnak megfelelően már most, az év elején döntenek valamennyi közvállalat, pontosan 9 közszolgáltató, 3 közvállalat és két kft. éves működési tervének jóváhagyásáról azért, hogy zavartalanul tudják gyakorolni hatáskörüket és szolgáltatást nyújtani a lakosságnak.
– A közvállalatról szóló törvény előírja, hogy a működési terveket minden naptári évre meg kell hozni, és hogy azok akkor tekinthetők meghozottnak, amikor az illetékes szerv, vagyis a képviselő-testület jóváhagyta őket. Valamennyi közvállalat igyekezett a működési tervét már az év elején elkészíteni, a felügyelőbizottságok, illetve a közgyűlések elfogadták azokat, és a városi képviselő-testület elé utalták őket jóváhagyásra – szögezte le a szabadkai városi képviselő-testület elnöke.
A Szabadkai Útfenntartó, Várostervezési és Lakásüzemeltetési Közvállalat esetében kiemelte, hogy folytatódik a közlekedési infrastruktúra építése hét helyi közösségben, melyekben 11 utcát építenek ki, továbbá Királyhalmon a Rigó és a Móra Ferenc utcákat. Hozzátette, ezek a beruházások a tartományi támogatásnak és a képviselőház elnökével való együttműködésnek hála valósulnak meg. A Stadion Közvállalat 2026-ra közel 38 millió dinár összegű saját tőkét tervez, ami 16,3 százalékkal több, mint a 2025-ös becsült teljesítés. Ami a beruházásokat illeti, a stadionnál az olimpiai medence vízszerelvényei és egy részének felújítása és cseréje van tervben. A beruházás tervezett összege 2026-ban 5 millió dinár, a városi költségvetésből, a projekt teljes értéke 11,5 millió dinár – összegezte Gyivánovity Dániel.
A Vízművek és Csatornázási Kommunális Közvállalat 2026-os évi működési terve értelmében a teljes bevételek több mint 1,6 milliárd dinárt tesznek ki. Az idei tervek szerint a beruházások 83 százalékkal haladják majd meg a 2025-ös évi összeget. A víz- és csatornahálózat kiépítésére, bekötésére a Lazar Nešić téren, a Szabadka–Tavankút gerincvezeték kiépítésére a 2026-os évre további 148 millió 468 ezer dinár lett elkülönítve. A csatornahálózat kiépítésén végzett munkálatokra a Dinko Zlatarić és a Ptuj utcákban 15 millió 860 ezer dinárt szánnak.
– Ami a Palics Park Kft.-t illeti, a tervezett támogatások teljes összege a 2026-os évre több mint 101 millió dinár. A Szabadka Város költségvetéséből biztosított támogatás mintegy 90 millió dinárt tesz ki. A palicsi beruházásokra szánt összeg 7 millió dinár, amit az akvapark előtti gyalogjárda és kerékpárút kiépítésére fordítanak. Lesz nyitott parkoló a palicsi üdülőtelepen. A Vért-tó északi partján tervezett parkoló, közvilágítással, a Szerb Köztársaság költségvetéséből 25 millió dinárból valósul meg idén. A palicsi emlékkútra is teljes felújítás vár. Ehhez a források részben Szabadka Város költségvetéséből lesznek biztosítva, a tervezett összeg közel 2 millió dinár. A Bagolyvár felújítására 2026-ra tervezett források 55 millió dinárt tesznek ki, melyeket a Tartományi Városrendezési és Környezetvédelmi Titkárság költségvetéséből biztosítanak – fogalmazott Gyivánovity Dániel.
A Regionális Hulladéktároló kapcsán elmondta, a tervek szerint a társaság az idén pozitív pénzügyi eredményt produkál majd, és a nettó nyereség 5 millió 870 ezer dinár lesz. A Szabadkai Gázművek Kommunális Közvállalat 2026-ban lehetőségeihez mérten a gázelosztó hálózat bővítését tervezi, összesen mintegy 12,6 kilométer hosszúságban. Arról is beszámolt, hogy módosítani kell a középiskolai tanulók útiköltség-térítéséről szóló szabályzatot a 2013-as évi szabályzathoz képest, elsősorban azért, mert változott a személyszállító cég. A szociálisan hátrányos helyzetű családokból származó diákok ingyenes bérlethez való joga is napirendre kerül.
Nyitókép: Gyivánovity Dániel, a szabadkai városi képviselő-testületelnöke (Fotó: Bartus Bella)



