2024. május 18., szombat

Szabadkán mintegy 3300 munkanélküli van

A helyi akcióterv három intézkedéssel támogatja a foglalkoztatottságot

Tegnap véget ért a helyi foglalkoztatási akcióterv közvitája, melyet a 2024–2026-os időszakra írtak ki április 8-án. Saša Gravorac, Szabadka Város Foglalkoztatási Tanácsának elnöke a sajtónak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a szabadkai Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján 3287 személy munkanélküli, melyből 1684-en nők, és az akcióterv célja, hogy segítse ezen személyek foglalkoztatását.
– Tegnap megtartottuk a záró ülésünket, ahol elfogadtuk a beadott javaslatot a helyi foglalkoztatási akciótervvel kapcsolatban. Újdonság, hogy idén első alkalommal írtuk ki három évre ezt az akciótervet. Három tervezett intézkedést szoktunk szorgalmazni, az első a közmunkák műszaki támogatása, ahol a foglalkoztatott személyeket 4 hónapra szerződtetik, és 35 ezer dinár hozzájárulásban részesülnek, a második az önfoglalkoztatottság, ahol olyan leendő vállalkozókat fogunk alkalmazni, akik szerepelnek a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat jegyzékében, számukra 300–330 ezer dinárig terjedő díjat biztosítunk, a harmadik intézkedés pedig hagyományosan a nehezebben foglalkoztatható személyek támogatása, ahol 230–276 ezer dináros hozzájárulási díjat irányoztunk elő. A város 10 millió dinárt különített el erre a célra, melyből 7 millió szükséges a közmunkákra, illetve másfél-másfél millió a másik két intézkedésre. A tervek szerint 2025-től ez az összeg meg fog változni, így 5 millió jut majd a közmunkákra és kétszer kettő és fél millió dinár a másik két intézkedésre. 2026-ban további átrendezés szükséges, hogy az önfoglalkoztatottság és a nehezebben foglalkoztatható személyek támogatása 3–3 millió lehessen, a közmunkák pedig 4 millió dinárt tegyenek ki. Amennyiben a szabadkai városi képviselő-testület elfogadja a helyi foglalkoztatási akcióterv javaslatát, szavazásra fogják bocsátani a minisztérium és a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat felé. Ez után jelennek meg a nyilvános felhívások – nyilatkozta a tanács elnöke.
Tavaly 63 személyt támogattak a helyi foglalkoztatási akcióterv által. Ebből 16 személyt a vállalkozói kategóriában, 24 polgárt a nehezebben foglalkoztathatóak csoportjából, és 23 munkavállalót közmunkára.

Nyitókép: Saša Gravorac / Molnár Edvárd felvétele