2024. április 17., szerda

Gyalogosan az építési területen át?

Munkálatok a Makszim Gorkij utcában lévő aluljárónál

Az új városházánál lévő aluljáró átépítése a végéhez közeledik, és az elmúlt napokban aszfaltburkolatot kapott a járdának az a szakasza is, ahol eddig csak zúzott köveken járhattak a gyalogosok és kerékpárosok. A járda kialakításának befejezésén tegnap is dolgoztak, és azt kifeszített szalagokkal zárták le a forgalom elől, ennek ellenére a polgárok közül többen is közlekedtek rajta.
A Szabadka központjában, a Makszim Gorkij utcában lévő aluljárót július elején zárták le teljesen a forgalom elől. A Belgrád–Budapest vasútvonal rekonstrukciója keretén belül megvalósuló beruházások részeként az aluljárót ezt követően lebontották, majd újjáépítették, és ennek során kibővítették, így az a korábbitól jelentősen eltérő képet mutat. Az aluljáró építése körülbelül fél évet vett igénybe, és azt december második felében birtokba is vehették, először az autósok, majd egy héttel később a gyalogosok és a biciklisek is. Az aluljáró és környékének rendezése még nem ért teljesen véget, a területen rendszeresen látunk munkásokat, akik vagy magán az aluljárón, vagy a járdákon, esetleg a közelben lévő aknák valamelyikében dolgoznak, és reményeink szerint az utolsó simításokat végzik az építményen.
A gyalogos és kerékpáros forgalom először az aluljáró alatti útnak a Palics felé vezető oldalán kialakított járdán és bicikliúton indult meg, és azt a polgárok még azelőtt birtokba vették, hogy ott a munkálatok teljesen befejeződtek volna, és többször annak voltunk tanúi, hogy az emberek a munkagépek mellett sétáltak el, vagy tolták el biciklijüket. A járda ezen oldalán az útburkolati jeleket is felfestették, és a korábbi buszmegállót is visszahelyezték eredeti helyére, aminek környékét a megfelelő jelzésekkel is ellátták. Az út északi részén, vagyis a város felé vezető oldalán lévő járda befejezése azonban több, mint egy hónapig váratott magára. A munkálatok januárban hosszú ideig szüneteltek, mintha a munkások az ünnepek idejére felfüggesztették volna a munkát. Az elmúlt napokban azonban a járda ezen része kialakításának utolsó fázisa is megkezdődött, és ez a szakasz is teljes hosszúságban aszfaltburkolatot kapott. A szóban forgó útszakaszt mind a Jovan Mikić, mind a Bosa Milićević, mind pedig a Đuro Đaković utca sarkánál több piros szalaggal, valamint táblákkal elzárták a gyalogosok és a biciklisek előtt. Mindez azonban sokakat nem zavart meg abban, hogy használják azt. A gyalogosok közül többen, mintha észre sem vették volna a tiltó jelzéseket, szemrebbenés nélkül átléptek a szalagokon, és a közelben lévő, láthatósági mellényt viselő munkások felszólítása ellenére is folytatták útjukat. Ugyanakkor a kerékpárosok közül is többen úgy döntöttek, hogy járművüket átemelik azokon, és az alig megszáradt aszfalton kerekeznek át a túlsó oldalra. A közösségi oldalakon, valamint a weboldalakon számos hozzászólás olvashattunk az aluljáróval kapcsolatban, joggal róva fel az illetékeseknek, hogy a járda aszfaltozása nem fejeződött be időben, viszont azt is látnunk kell, hogy a polgárok sem együttműködőek a munkálatok végrehajtását illetően, ugyanis a határozott tiltás ellenére használnak egy építési területet. Amennyiben figyelembe vesszük a tiltó jelzéseket, és megkerüljük a lezárt területet, talán 20–30 méterrel többet kell gyalogolnunk, vagy bicikliznünk, de úgy tűnik sokak számára ez is túl sok. Később egy újabb aszfaltréteg került a járdára, és érthető okokból, míg ezen munkálatok folytak, mindenki elkerülte a lezárt szakaszt.

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele