2025. május 9., péntek

Fókuszban a fiatalok

A Mladi i Igra Egyesület az idén több projektet is megvalósított, amelyek fókuszában a környezetvédelem, a környezetünk minél jobb megismerése, valamint a kultúra népszerűsítése állt. Minderről tegnap dr. Milanka Stankić, az egyesület elnöke és projektkoordinátora sajtótájékoztatón számolt be.
A Mladi i Igra Egyesület működése több, mint negyed százados múltra tekint vissza, és az idén, elsősorban a város támogatásának köszönhetően négy nagyobb projektet valósított meg a városban, valamint a környező településeken.
A Védelmezel, védelmezlek projekt fókuszában a bábszínház állt, amelynek keretén belül jótékonysági műhelymunkát és előadást tartottak. Az egyesület Komposztálj okosan! nevet viselő kezdeményezésen arra igyekszenek felhívni a polgárok, illetve elsősorban a gyerekek figyelmét, hogy mennyire fontos az, hogy otthonunkban, ahol a hulladék egy jelentős része keletkezik, feldolgozzuk azt. A projekt résztvevői azt is megtudhatták, hogy hogyan lehet régi törölközőkből játékbabát készíteni. A Gyógyító mezőgazdaság nevű projekt a mezőgazdaság népszerűsítését tűzte ki célul, és a gyermekekkel, valamint szüleikkel azt tanították meg, hogy hogyan lehet a magokat megőrizni, és utána elvetni azokat. Ezen kezdeményezésre nem első ízben kerül sor, és tavaly Békován is megszervezték, míg az idén a nagyfényi iskolában is. A negyedik projekt a Szabadka arca címet viseli, és a fókuszt arra helyezték, hogy a fiatalok figyelmét felhívják arra, hogy nyitott szemmel járjanak Szabadkán. Egy irodalmi pályázatot írtak ki, amire olyan műveket várnak, amelyek fókuszában a város, és annak utcái állnak.
A Mladi i Igra Egyesület az idén több külföldi csoportot is vendégül látott, akiknek igyekeztek bemutatni a várost és környékét, ugyanakkor a gyakorlati nyelvtanulásra is hangsúlyt fektettek. Jövőre pedig ők látogatnak el belgiumi partnerszervezetükhöz.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Benedek Miklós felvétele