Gyárat épít Szabadkán a németországi Continental Contitech nevű vállalat, amelyik autóalkatrészek gyártásával foglakozik. Mint arra Saša Vučinić polgármester rámutatott, a tárgyalások még tavaly megkezdődtek, mire az év elején a város egy memorandumot írt alá a vállalattal. Ez a dokumentum ugyan nem kötelezi a beruházókat semmire, mégis arra utal, hogy érdekeltek a gyár felépítésében.
– Az Ipari- és Technológiai Parkok Közvállalat bérmentesen adja majd a vállalatnak az építési földterületet, illetve a város építi majd ki a szükséges infrastruktúrát, ami a számítások szerint 5 euróba kerül majd négyzetméterenként. Ezt a pénzt más forrásból biztosítjuk, vagyis nem terheli majd a városi költségvetést – mutatott rá a polgármester. Kiemelte: – A tervek szerint a vállalat 295 személyt alkalmaz majd. 10 millió eurós beruházásról van szó. Az építkezés Kisbajmokban valósulna meg, azon az 52 hektár területen, ami a vámszabad övezet folytatásában található – mondta.
Rámutatott, a tanulmányt, amit az Ipari park és az önkormányzat gazdasági fejlesztési irodája közösen készített el, hétfőtől közvitára bocsátották. Közvita után a városi képviselő-testület elé kerül, majd pedig a kormány hozza meg a végső döntést a lehetőségekről.
– Ebből is látszik, még mindig nem biztos, hogy a beruházásra sor kerül, de dolgozunk azon, hogy a vállalat e mellett döntsön – mondta Saša Vučinić.
Branko Guslovtól, a közvállalat igazgatójától megtudtuk, hogy a tanulmány azoknak a jogszabályoknak megfelelően készült el, amelyek pontosan megfogalmazzák, hogy egy vállalkozó hogyan szerezhet jogot a város tulajdonában levő földterület használatára. A tanulmányt keddig bárki megtekintheti a vállalat irodájában, a Raichle Ferenc park 12/2 cím alatt.
– Egy meglehetősen részletes dokumentumról van szó, ami amellett, hogy bemutatja Szerbia, Vajdaság és Szabadka gazdasági helyzetét, kitér a beruházás részleteire is – magyarázta Branko Guslov. Rámutatott, hogy az ipari park biztosítja majd a Continental Contitech számára szükséges logisztikai segítséget, vagyis a következő időszakban az lesz a feladatuk, hogy segítséget nyújtsanak az engedélyek beszerzésében, hogy ezáltal a német vállalat minél hamarabb elkezdhesse az építkezést. Számítások szerint őszre már meg is kezdődhetnének a munkálatok.
Branko Guslov elmondta továbbá, hogy mivel az ipari terület a vámszabad övezet közvetlen közelében található, ezért értelemszerűen kiszélesítették a vámszabad övezetet, hogy annak előnyeit a beruházó is élvezhesse.
