– Jó választások voltak az előadások, a programok. Jöttek várandósok, kisgyermekes szülők, és olyanok is, akik még csak a próbálkozás fázisában vannak. Két programon is részt vettek diákok, az Egészségügyi Középiskola nevelői szakának diákjai. A leglátogatottabb programok a családi programok voltak, ez azért jó hír, mert az volt a cél, hogy a családdá válást ünnepeljük meg. Ha van valami, ami a jövőbe mutat, akkor ez az – mondta Tünde.
– Először került sor erre a rendezvényre Vajdaságban, és felkeltette az érdeklődést. Ami azért is nagy szó, mert Magyarországon az idén tíz év után kicsi volt a rendezvény látogatottsága. Voltak olyan kismamák, akik minden eseményre eljöttek, illetve voltak családok, amelyek igénylik a családi programokat, amelyekből kevés van Szabadkán. Ezekre a programokra kellene fektetni a hangsúlyt – tette hozzá Anna.
A jövőben is a hiánypótló előadásokra szeretnék majd fektetni a hangsúlyt. A gyermekgondozást illetően, a gyermekágyi időszak markáns problémáiról, de a tabukról is, a gyermekágyi depresszióról is szólnának majd a következő rendezvényen, egy év múlva. Jó lenne azonban a két Születés Hete rendezvény között is foglalkozni ezekkel a témákkal. Mindez azonban csakis pénzfüggő.
A programon megtudhattuk, a hordozókendőt többféleképpen köthetjük magunk köré, akár már a baba megszületése előtt, így magabiztosabbá válik a leendő anyuka, később nagyobb önbizalommal fogja hordozni a babát. Leggyakoribb mód az elöl hordozás, mivel könnyen elsajátítható, könnyű ellenőrizni a babát és szoptatni is. Ennél a hordozásfajtánál figyelembe kell venni, hogy 5–7 kg-nál nehezebb súly már megterheli a medencealapot. A kendőt csípőre tekerhetjük, ha pedig a baba már elég nagy, akkor hátunkon is hordozhatjuk. A tanácsadó minden megkötési módszert bemutatott magán, illetve az ott megjelent kismamákon is, akik el voltak ragadtatva ezektől.
– Nagyon jó érzés a kendőt használni. Jelentősen megkönnyítené a hétköznapokat, hiszen tehermentesíti a karjaimat, ugyanis előfordul, hogy fájnak – nyilatkozta Medgyesi Jolán,Blanka lányával az oldalán.
Garaji Veisenberger Gabriella anyuka elmondta, még furcsállja a kendő használatát, majd hozzátette, előbb-utóbb biztosan megszokná a kisfia, Ivor is, ha rendszeresen viselné a kendőt.
– Sokan elborzadhatnak a kendő használatának látványától, gondolván, hogy szegény gyerek biztos nem kap benne levegőt, pedig valójában nagyon jó dolga van a babának anyja állandó közelségében, hallhatja a szívverését, és érezheti a mama illatát – mesélte Góbor Szénási Anna. A kendő szorosan simul a babákra, anélkül, hogy szorítaná őket, így úgy tudja megtámasztani a gerincüket, hogy az nem akadályozza a csecsemőt a mozgásban, tehát a gerinc fejlődését sem korlátozza. A kendőben „elbujtatott” csecsemővel sokkal diszkrétebb a szoptatás folyamata is, akár nyilvános helyen is. Mindemellett az sem elvetendő, hogy a kendővel sokkal könnyebb közlekedni, így az anya sincs a lakáshoz kötve, nem szeparálódik el a külvilágtól, csökken a depresszió kialakulásának az esélye, könnyebb közös programokat szervezni. A baba a felnőttek pozíciójából szemlélheti a világot
A hordózókendőnek egyetlen hátránya van, mégpedig, hogy meg kell tanulni elsajátítani a kötözés módjait.



