Immár ötödik alkalommal rendezték meg vasárnap a Családi napot az óbecsei radarállomáson. A Vajdasági Magyar Szövetség óbecsei helyi szervezete, a VMSZ Óbecsei Ifjúsági Fóruma, valamint a Sólyom Lovas Rekreációs és Hagyományőrző Egyesület közös szervezésében megvalósult rendezvény ezúttal is a közösségépítést és a családok együtt töltött kikapcsolódását szolgálta.
A délután folyamán a látogatókat változatos programok várták. A gyermekek többek között ugrálóvárban játszhattak, kézműves-foglalkozásokon vehettek részt, lovagolhattak, kipróbálhatták az íjászatot, valamint animátorok gondoskodtak a szórakoztatásukról. A rendezvényen élő zene, lovas harci bemutató, asztalitenisz, vattacukor és kürtőskalács is szerepelt a kínálatban.
A rendezvény hagyományos eleme ezúttal is a bográcsos főzőverseny volt/Kancsár Izabella felvétele
Kiss Igor, a Vajdasági Magyar Szövetség óbecsei helyi szervezetének elnöke elmondta, hogy a Családi nap elnevezésű rendezvény az elmúlt öt év során bebizonyította létjogosultságát.
– Az ötlet öt évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennünk. A koronavírus-járvány hatása arra sarkallt minket, hogy ezt a szép teret évente legalább egy alkalommal megtöltsük ilyen tartalommal. Amikor megfogalmazódik egy ilyen ötlet, arra mindig a közösség adja meg a választ. Mivel már ötödik alkalommal rendezzük meg a Családi napot, kijelenthető, hogy évről évre van rá igény, a polgárok pedig várják ezt a rendezvényt – fogalmazott Kiss Igor.
A rendezvény hagyományos eleme ezúttal is a bográcsos főzőverseny volt, amelyre nyolc csapat jelentkezett. Emellett a VMSZ tagjai nyárson sült csirkét készítettek, amelyet ingyenesen osztottak szét a látogatók között.
Habpartyn is szórakozhattak a gyermekek/Kancsár Izabella felvétele
Nyitókép: Gyereksarok várta a legkisebbeket/Kancsár Izabella felvétele



