2026. július 5., vasárnap

„Rosszul megrendezett előadás”

DP KÖZLEMÉNY

Az a tény, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség az állítólagosan más árnyalatú szavazólapok miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a vasárnapi választási folyamatokat követően, a Demokrata Párt szabadkai szervezete szerint annak a következménye, hogy képtelen elviselni a vereséget, s ehhez a vereséghez alibit keres. Ezáltal, alaptalanul árnyékot vetnek a demokratikus választásokra a városban.

Emlékeztetni szeretnénk a tényekre: az összes pártnak voltak ellenőrei mind a 109 szavazóhelyen, a szavazóbizottságok minden tagja aláírta a jegyzőkönyveket ezeken a szavazóhelyeken, amelyeket kifogás nélkül adtak át a városi bizottságnak. Ezáltal minden párt elismerte, hogy a választások demokratikusak voltak, és a törvénnyel összhangban zajlottak le. Különösen felhívnánk a figyelmet arra, hogy Pásztor úr elismerte a köztársasági elnöki és a köztársasági parlamenti választások eredményeit, amelyek kapcsán korábban azt állította, hogy 30 000 szavazattal meglopták, most pedig a helyi eredményeket vonja kétségbe, miközben azokat a szavazatokat ugyanazok az emberek számlálták.

A DP szabadkai szervezete azt kéri az illetékesektől, szakmai ellenőrzésnek vessék alá, és állapítsák meg, hogy a szóban forgó „más árnyalatú” szavazólapokat a hivatalos állami nyomdában nyomtatták-e vagy pedig valahol máshol. Amennyiben kiderül, hogy a szavazólapok hamisak, az elkövetőket meg kell találni és meg kell büntetni.

A Szerb Haladó Pártot arra kérjük, mutassa be azt a speciális szoftvert, amely szerintük hihetetlen módon a szavazatokat automatikusan a VSZL-nek, DP-nek és SZDP-nek adja.

Amikor ez a rosszul megrendezett előadás befejeződik, kérjük a VMSZ és a SZHP képviselőit, kérjenek bocsánatot a szabadkaiaktól, mert tudatosan félrevezették őket!

Magyar ember Magyar Szót érdemel