Tizennégy helyszínen barangolhatunk szombaton a Múzeumok éjszakája rendezvényen a városban este hat és hajnali két óra között. Szabadkán a múzeum mellett színház, mozi, kulturális központok, galériák csatlakoznak az eseményhez.
A Lifka Sándor Art moziban két helyi dokumentumfilmet vetítenek majd, a Fiatalkorom sugárútja és a Sokol épületéről szólót. Emellett Szlancsik Árpád kiállítását láthatja a közönség és fellép a Brestyánszki-duó.
A Vinko Perčić Galériában Emil Kadirić, Srđan Milodanović és Miroslav Lazendić alkotók kiállítását láthatják az érdeklődők.
A Mária Rádió Galériájában az ikonográfiai kiállítás mellett a Mária Rádió Triója ad majd koncertet az est folyamán.
A Városi Könyvtárban Székely Tibor születésének 100. évfordulójának szentelik az estet.
A Városi Múzeumban a Szent István hajó süllyedése című dokumentumfilmet vetítik, illetve a hozzá kapcsolódó kiállítás is megtekinthető. Illetve A szecesszió száz éve Szabadkán és Az emberi koponyák történetei című kiállítás is nyitva áll az érdeklődők előtt.
A Képzőművészeti Találkozóban Predrag Milićević Barbarienról szóló filmet vetítik, illetve pillanatképeket láthatnak a látogatók az elmúlt évek legjobb pillanatairól, amelyek a galériában készültek.
A Kosztolányi Dezső Színházban a legújabb darab főpróbájára ülhetnek be a nézők.
A Vajdasági Magyar Folklórközpontban a hímzőpályázatra beérkezett anyagokból összeállított kiállítás tekinthető meg.
A Múzeumok éjszakája rendezvényhez csatlakozva, a szabadkai Jakab és Komor téri zsinagóga is megnyitja kapuit. Május 19-én, szombaton 18 és hajnali 2 óra között az épület egésze szabadon megtekinthető. Lesz: csoportvezetés, házikoncert, zsidó dalok és kisfilmek a szabadkai zsinagógáról. A rendezvény szervezője a Zsinagóga.com Műhely, együttműködő partner a szabadkai zsidó hitközség.
Az idén 110 éves szabadkai nagyzsinagóga ünnepi évadát kezdjük most meg. A Múzeumok éjszakája program keretén belül, este tíz órakor tortavágás lesz a zsinagóga udvarban. Annak ellenére, hogy az épület komoly felújításra szorul, mégis van okunk az örömre és az ünnepre: a jubileum nemcsak az épület, hanem az építők és Szabadka ünnepe is. Ünnep a találkozás, az együttlét, a közösségi lét élménye. Legyen ez az ünnep közös: szeretettel várják Önt a tortavágásra és az est kísérő-rendezvényeire is!



