2026. július 5., vasárnap

A demokrata koalícióra szavaztak a legtöbben Szabadkán

A vasárnap éjjeli sajtótájékoztatón bejelentették, legkésőbb tíz napon belül megalakul a városi hatalom

A Demokrata Párt vasárnap éjjel bejelentette győzelmét a szabadkai helyhatósági választásokon, illetve arról is beszámoltak, hogy minden bizonnyal mind a négy egyéni tartományi jelöltjük bekerült a második választási körbe.

Modest Dulić, a DP szabadkai szervezetének elnöke a sajtótájékoztatón kiemelte, negyvenszázalékos feldolgozottság mellett, a DP helyi szinten is nagyon jól szerepelt, meggyőző előnnyel rendelkezik a második helyezett Vajdasági Magyar Szövetség előtt.
– A szabadkaiak a Választás a jobb életért koalícióra adott szavazatukkal megmutatták, hogy arra az opcióra szavaznak, amely eredményekkel rendelkezik. Nem hitték el az olcsó hazugságokat, amelyekkel ellenfeleink éltek. A koalíció a következő mandátumban is vezető szerepet élvez majd – mondta Dulić.
Arra a kérdésre, hogy kikkel tudják elképzelni a koalíciót, Modest Dulić elmondta, elsősorban azokkal tárgyalnak majd, akikkel a helyi közösségi szinten nagyon jó az együttműködésük, illetve azokkal, akikkel az előző mandátumban is jó volt együtt dolgozni. A tegnap esti sajtótájékoztatón a koalíciós partnerek mellett, vagyis a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége, illetve a Szerbiai Szociáldemokrata Párt képviselői mellett megjelent a Vajdasági Szociáldemokrata Liga is, akik elmondták, jó a győztes csapat tagjának lenni.
– Az elkövetkező egy hétben, tíz napban megalakul a helyi kormány, sikerül megegyeznünk. Akivel semmiképpen sem lépünk koalícióra, az a Szerb Haladó Párt. A Szerbiai Demokrata Párttal helyi szinten nagyon jó az együttműködésünk, velük is tárgyalni fogunk – mondta Dulić.

Párt/Koalíció

Szavazatok száma

Szavazatok százalékban

Mandátumok

Választás a jobb életért – Demokrata Párt – Boris Tadić

18849

26.67

20

Lista Szerbiáért – SZDP–SZRP–Dveri

5869

8.3

6

Szerbia Egyesült Régiói

2639

3.73

0

Liberális Demokrata Párt

4193

5.93

4

Mozdítsuk meg Szabadkát – Szerb Haladó Párt

9600

10.8

8

Vajdasági Szociáldemokrata Liga

4650

6.58

4

Vajdasági Magyar Szövetség

15914

22.52

16

Bunyevác Párt – Blaško Gabrić

1206

1.71

1

Magyar Remény Mozgalom

1157

1.64

1

Bácskai Bunyeváco kSzövetsége – Mirko Bajić

1921

2.72

2

Szerbiai Szocialista Párt

4145

5.87

4

Vajdasági Magyar Demokrata Párt

1149

1.63

1

Szolidaritás Polgári Csoport

804

1.14

0

Mindannyian Együtt Koalíció

540

0.76

0

Magyar ember Magyar Szót érdemel