2026. július 5., vasárnap

Dinamikus gazdasági fejlődés

Becskei Éva: híd az egyszerű polgárok és a politika között - TARTOMÁNYI EGYÉNI JELÖLT – SZER
Mint jóhiszemű és politikai tevékenységekben teljesen kezdő, azt szeretném, ha olyan híd lennék, amely összeköti az egyszerű polgár és a politika között tátongó űrt – fogalmazta meg röviden küldetését Becskei Éva, a Szerbiai Egyesült Régiók tartományi egyéni jelöltje.Becskei Éva 1969-ben született Szabadkán. Itt fejezte be a z Egészségügyi Középiskolát, majd Belgrádban tanult tovább közgazdasági szakon. Annak ellenére, hogy okleveles közgazdász, a humán hivatása jobban vonzza, ezért is maradt az egészségügyben. A palicsi egészségügyi rendelőben dolgozik főnővérként. Egyedülálló anya, aki mint kiemeli, a lányáért kész bármikor csatába menni.– A politika színpadára környezetem hatására léptem, és azok az élettörténetek miatt, amelyeket szinte mindennap hallok a munkahelyemen a páciensektől. Mi mindannyian nehezen élünk, így a mindennapi hajtástól elfáradtunk, és közönyössé váltunk. Ennek ellenére, meggyőződésem, hogy becsületes munkával és önfeláldozó erőfeszítésekkel megvalósíthatjuk közös céljainkat – mutatott rá bemutatkozójában Becskei Éva. Aki mindenekelőtt az egészségügy terén tett erőfeszítésekkel, a szűrővizsgálatok elvégzésével fektetett hangsúlyt az emlőrák megelőzésére, a szégyenérzet leküzdésének, valamint a tájékozottság fontosságára.Ugyanakkor a nők a mi társadalmunkban való egyenjogúságáért fog harcolni. Fontosnak tartja Vajdaság decentralizációját, ugyanakkor a tartomány pártközpontúságának megszüntetésért és mindenképpen a dinamikus gazdasági fejlődésért száll síkra.
Magyar ember Magyar Szót érdemel