Érezhetően csökkent a lopások száma az elmúlt egy hónapban Csantavéren – állapították meg azon a találkozón, amelyen a rendőrség, a helyi közösség és a városvezetés tagjai vettek részt tegnap. Mint azt a polgármesteri kabinet közleményében kiemelik, ez annak az együttműködésnek az eredménye, amelyben a rendőrségen kívül a kommunális rendőrség és a városi közigazgatás is részt vett. A mostani állapot viszont minden bizonnyal a rendőrség korábbi törekvéseinek tudható be, hiszen az elkövetők egy részét elfogták, és börtönbüntetésre ítélték. Ugyan több bűncselekmény elkövetőjét már azonosították, legtöbbször azért, mert kiskorúakról van szó, még nem született jogerős ítélet.
A helyi közösség képviselői a találkozón elégedettségüket fejezték ki az elért eredmények kapcsán, és megállapították, hogy az állítólagos adatgyűjtés, illetve a polgárőrség megszervezése csak politikai kampányfogás volt egyes pártok részéről, hiszen azok semmilyen információval, eredménnyel nem szolgáltak – áll a közleményben.



