A szabadkai Demokrata Párt hosszú hetek vajúdása után feltételesen megnevezte polgármesterjelöltjét. Véleményem szerint a DP-ben érezték, hogy kezd elfogyni a levegő körülöttük, és csupán ezért nevezték meg a szabadkai polgármesterjelöltjüket. A DP saját döntését kérdőjellel látta el, hiszen Oliver Dulić csupán akkor vállalná el a polgármesteri pozíciót, amennyiben nem bíznak rá Belgrádban más, magasabb tisztségű feladatot. Az így közzétett döntés szerintem komolytalan, és sérti a szabadkai polgárok önérzetét és intelligenciáját.
Tehát, csak akkor fogadható el számára Szabadka város polgármesteri címe, ha a DP nem ajánl fel neki egy kecsegtetőbb és vonzóbb pozíciót. Ezek után van még valaki, aki komolyan gondolja azt, hogy a tisztségek elosztásakor bárki úgymond a szamarat választaná a ló helyett?! A DP közleménye után számos polgártársunkban megfogalmazódott a kérdés, hogy egy város legfelelősségteljesebb pozíciója, csakugyan egy párt belső üzletelésén kell hogy eldőljön? Vagy ez egy kötelezettség a polgárok irányába, amely világos, tisztességes és felelősségteljes hozzáállást kíván minden polgármesterjelöltet állító párt részéről?
Ezek után megállapítható, hogy a DP városi szervezete még mindig zsákba macskát árul a szabadkai polgároknak. Reméljük, hogy a demokrata párti polgármesterjelölt megnevezése után megteremtődtek a feltételek ahhoz, hogy választ kapjunk azon felhívásunkra, amellyel a Demokrata Párt polgármesterjelöltjét egy élő, televíziós vitaműsorra hívtuk ki, melynek témája Szabadka jövője és égető kérdései lennének. Várjuk az érintett mielőbbi válaszát! – áll Maglai Jenő, a VMSZ városi szervezete elnökének, polgármesterjelöltjének közleményében.



